Rengeteg a tolvaj a rengetegben: erdőrablókra vadásztak
Mik ezek?
XHat helyszínről – Balatonföldvár, Nagybajom, Igal, Marcali, Barcs, Nagyatád – indult el az akció. A rendőrök, a Somogyi Erdészeti és Faipari Zrt. valamint a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal munkatársai kapcsolódtak be a helyszíni vizsgálatba.
– Összesen 2370 hektár – ekkora erdőterületet járt be csapat, amely 36 esetben folytatott le ellenőrzést. Nádas József, a szakigazgatási hivatal erdészeti igazgatója közölte: nyolc illegális fakitermelést észleltek. Ebből egy esetben volt tettenérés. – A bejegyzett erdőgazdálkodó a saját erdejében engedély nélkül termelte ki a csaknem 30 köbméternyi fát – tudtuk meg. – Az eljárást elindítottuk, akár 300 ezer forint büntetést kaphat az illető.
Som közelében 50 köbmétert vágtak ki illegálisan. Ha sikerül nyakon csípni a tolvajokat, másfél millió forintos erdővédelmi bírsággal is sújthatják őket. Andocs térségéből közel 30 köbméternyi fa engedély nélküli kitermelését jelentették csütörtökön a tabi rendőrörsre. A Tölgyfaág akció résztvevői is alaposan felkutatták a környéket, ám nem találták meg a tolvajt.
– Tavaly – 2007-hez képest – csaknem 50 százalékkal megnőtt az illegális fakitermelés Somogyban, az igazgatóság 51 eljárást folytatott le – magyarázta Nádas József. Több mint 9000 köbmétert termeltek ki, a kivetett erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság összege meghaladta a 173 millió forintot.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. 41 2009. március 13. 20:15
Sok hűhó semmiér.Némelyikről talán még az erdész is tud.
-
2. Fakabát 2009. március 13. 14:22
Az a gond amíg a bűnöző 5000 Ft/köbméterért adja az akácot nem is fog semmi változni. Biciklivel, taligákkal vagy Lada és egyéb kocsikkal hordják a fát az erdőről, a ligetekből de csak annyit, hogy pont a bűncselekményi értékhatár azaz 20.000. Ft alatt legyenek. Hiába fogja meg a kis rendőr a fatolvajt, ha a társadalom, a lakosság nem segít.De ki lenne saját maga ellensége. Hisz mikor a tűzre dobja a fát nem gondol belel hogy az lehet, hogy gyermekkora kedvenc erdejének egy darabja. De mikor az unokával majd az erdő helyén lévő kopár mezőn sétál majd fennhangon mondja : Hol voltak a rendőrök ? Miért nem csináltak semmit?!
-
1. Tölgyfaág 2009. március 13. 11:54
Miért fizessük a mezőőri hozzájárulást ? Arra van keretük, hogy egész nap autózzanak,a pincesoron meg törik fel sorba a pincéket. Hány elkövetőt füleltek le?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









