Pat Metheny: Az életem egy nagy turné

Az amerikai dzsesszgitáros-zeneszerző nemrégiben újra Budapesten koncertezett, ennek alkalmából az M5-nek nyilatkozott. Az interjúban elmondta, ki köti őt Budapesthez, és mit gondol a stílusokról, ő hogyan határozza meg, számára mi a zene szónak a jelentése.

Október eleje óta 30 koncerten játszott 34 nap alatt, 13 különböző városban – a világ egyik legjobb dzsesszgitárosa legújabb turnéja alatt is sokat utazik, és elnézve a budapesti koncert utáni helyszíneket, valószínűleg még sokat is fog. Azonban számára a koncert nem egy különleges esemény, hanem a mindennapjai része.

Ezt csinálom 43-44 éve, tehát ehhez igazán hozzászoktam, tulajdonképpen könnyebb ezt csinálnom, mint otthon lennem a három gyermekemmel és mindennap vinni őket az iskolába – nyilatkozta a zenész a közmédia munkatársának.

Úgy folytatta: turnén csak egy dologra koncentrál, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson a színpadon, tehát az összes többi eltűnik. Ez egy sajátos létforma – tette hozzá.

Fúvóscsaládból csapott a húrok közé

Négy évtizede minden évben majd’ minden második este a színpadon találja Metheny-t, pedig eleinte nem úgy nézett ki, hogy a gitár főszerepet kap életében: a családja ugyanis hiába volt zenész, gyerekkorában nem sok tiszteletet tapasztalt a húros-pengetős hangszer iránt. De ennek ellenére már korán, 7 éves korára eldőlt, hogy a gitár az egyik legfontosabb szerepet kapja az életében.

Karrierjében az igazi lökést Miles Davis munkássága adta; tizenévesen már kansas-i klubok színpadán találta magát. Egyetemi évei után készült első lemeze, igaz, ekkor még csak közreműködő volt Jacob Pastorius egyik lemezén. Első önálló nagylemeze a 1976-os Bright Size Life volt, amin már Pastorius volt a közreműködő.

A sok koncertezés olyan társakat kíván, akik képesek elviselni az estéről estére való improvizálást, előhozzák ezt magukból és mentálisan jelen legyenek minden este – mesélt arról, hogy milyen szempontok alapján választja ki a turnézenekar tagjait.

Az idei koncertturné – ami az Egy este Pat Metheny-vel nevet viseli – abban különbözik az előző turnéktól, hogy eddigi munkásságának összes fejezetéből merít. A világhírű zenész ezzel kapcsolatban elmondta: ez az első, hogy ilyen „összegző” jellegű turnéanyagot állított össze.

De vajon pihenni fog, ha véget ért a turné – hangzik el a kérdés: A világhírű zenész válaszában úgy fogalmaz: számára a saját élete egy nagy turné, amely fejezetekre osztódik, ami így a mostani koncertsorozat után sem ér véget, egy nagy egész. „Egy könyvről szól, aminek vannak fejezetei, amelyek természetesen álltak össze, és magától alakul” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a koncerteken a számok sorrendje sosem ugyanaz, csak egy valami állandó, a sodrás, ami összeköti a koncert elejét a végével, tehát hogy ti. a balladákat duettek követik.

Magyar húrok az amerikai gitáron

Magyarországon legelőször 1985-ben, legutóbb pedig 2014-ben járt; mint elmondta, számára az első koncert egy nagyon egzotikus élmény volt „amerikaiként”, még akkor is, amikor Magyarország a Kelet Svájca volt.

Számára a további fellépések kiváló lehetőséget teremtettek arra, hogy lássa Budapest, a világ egyik legszebb városának és az országnak fejlődését, különösen úgy, hogy a város korábban egy kicsit szürke volt – fejtette ki az amerikai zenész. Hozzátette: jelenleg sok neves zenész lép fel Magyarországon, ez nem mindig volt így.

Zenésztársára, a magyar származású Zoller Attilára visszaemlékezve úgy fogalmazott: ő kiváló arca volt az országnak, ezért amikor Budapesten jár, mindig felidézi az 1998-ban elhunyt barátja és tanára alakját.

A kilencvenes években még koncertezett, az alábbi videón épp Bécsiben játszik:

Zoller Attila a dzsesszgitározás egyik úttörő megújítója volt, aki 1948-ban, a kommunista hatalomátvétel előestéjén gyalogolt át Bécsbe, majd került a tengerentúlra. Az Egyesült Államokban olyan világhíres zenészekkel dolgozott együtt, mint Herbie Hancock, vagy Jimi Hendrix.

Nem stílusokban, hanem a zenében hisz

Pat Metheny az interjúban elárulta: személy szerint nem stílusokban hisz, azt pedig nem tudja, hogy a rock, a dzsessz vagy a klasszikus jelentenek-e többet egyfajta „politikai”-kulturális kifejezéseknél. Szerinte akik ezek alapján határozzák meg magukat, azok saját magukat állítják a középpontba, őt azonban ezzel kapcsolatban „egyetlenegy szempont” sem érdekli.