Digitália

2024.08.08. 06:00

Mégis a méret a lényeg? Samsung Galaxy Z Fold6 és Z Flip6

Ha az idei Galaxy Z Flip 6 és Galaxy Z Fold 6 bizonyít valamit, az az, hogy a Samsung minden gyártónál jobban ismeri az összehajtható telefonokat. És még?

MW

Kinyitva a Samsung Galaxy Z Fold 6

A koreai óriás régi versenyző a hajlítható telefonok piacán: az első Galaxy Fold még 2019-ben jelent meg. De azóta felbukkantak, és ott lihegnek a Samsung nyakában olyan kihívók, mint a Honor Magic, a OnePlus Open, a Pixel Fold, a Moto Razr. Az egyik olcsóbb, a másik eredetibb, a harmadik vékonyabb és könnyebb – immáron nem könnyű a zászlórudat tartani.

Ha röviden kell leírni, a Samsung hajlítható telefonjai egyre kifinomultabbak lettek, de első pillantásra nehéz őket megkülönböztetni a tavalyi változatoktól.

Mi változott 2024-ben?

A Z Fold 6 és a Z Flip6 fejlesztései megkapták az éves nagy durranást, a Samsung Galaxy mesterséges intelligencia funkcióit – de fájdalom, ezek, például a Tolmács még mindig nem tudnak magyarul –, tehát inkább csak a kamerával való játszadozáshoz, firkáláshoz használtuk őket a próba alatt. Akad még pár újdonság, mint a jópofa bekarikázással keresés, meg persze az új chip, a jobb kamerakínálat, és éles szemmel azért felfedezhetünk némi dizájnváltozást is. Érdekes, hogy mennyit dob a készülékek külsején pusztán az, hogy a kamerák színes gyűrűt kaptak, s a készüléktest divatosan szögletes lett.

Mindkét mobilt a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 chipje hajtja, és 12 GB RAM-mal érkezik, ami jelentős javulás a Z Flip 6 esetében, amely mindössze 8 GB-ot kapott tavaly. A Flip6 4000 mAh-s akkumulátort is tartalmaz, amely a valaha volt legnagyobb a Z Flip esetében, így az élettartamban is érezhető növekedést ígér. A Z Flip talán legnagyobb változása a két új kamera, amelyek megegyeznek az S24 lencséivel: egy 50 MP-es fő- és egy 12 MP-es ultraszéles objektív.

Sajnálatos módon a jóval magasabb árcédula és a több helyet kínáló méretes ház ellenére a Z Fold 6 csak egy új, 12 MP-es ultraszéles érzékelőt kapott, miközben megtartotta a Z Fold 5  háromszoros telefotóját. A Samsung a Z Fold 6 belső és külső kijelzőinek fényességét 2600 nitre emelte, akárcsak az S24-nél. A Z Flip 6 esetében a főképernyő éri el ezt a maximális fényt.

Mindkét modell váza Enhanced Armor Aluminiumból készül, ami a cég szerint 10 százalékkal erősebb, mint korábban.

Z Flip 6

Korábban a Flip mintha háttérbe szorult volna nagyobb testvérével szemben: idén viszont úgy tűnik, a kisebb összecsukható készülék hozott jelentősebb változásokat. A két új kamera az S24-ből jött, s így lerázza a „milyen helyes, de nem jó a kamerája” minősítéseket.

Külső képernyőjén négyre növelték a megjeleníthető, hasznos widgetek számát. Ami még egyszerűbbé teszi a fontosabb alkalmazások használatát, hiszen a telefon kinyitása nélkül, kis méretben kezelhetőek.

Ráadásul kapott plusz RAM-ot, nagyobb, 4000 mAh-s akkumulátort, világosabb főképernyőt – a kicsinység utolérte a hagyományos kialakítású S24 szolgáltatásait.

Z Fold 6

Nincs sok változás a memória, a tárolókapacitás vagy az általános kialakítás terén a tablet méretűvé nyitható, hajlítható csúcstelefonnál. Azért az új, kétsínes zsanér még jobb, a Samsung továbbfejlesztett Armor Aluminium használata pedig azt eredményezi, hogy a Z Fold 6 már csak 239 grammot nyom. Vagyis 14 grammal könnyebb, mint a tavalyi modell, és mindössze néhány grammal nehezebb, mint az S24 Ultra.

Továbbá, míg a Z Fold6 főképernyője 7,6 hüvelyk átmérőjű marad, valójában körülbelül 3 mm-rel szélesebb és 1 mm-rel rövidebb, hogy jobb legyen filmnézésre. A külső kijelző körülbelül 1 mm-rel szélesebb: ezek azok az apró változások, amik ráncfelvarrásként javítják a gyártók marketingosztályai által sokat emlegetett „felhasználói élményt”. Mindeközben, a motorháztető alatt, hogy jobban támogassa a játékosokat, a Samsung állítólag 60 százalékkal növelte hűtésrendszerének méretét, hogy a grafika még hosszabb menetek során is zökkenőmentes maradjon.

A finomítások mellett elmaradt azonban a készülékből néhány régen várt funkció. Nem kapott S-Pent, és talán fejlődhettek volna a fő- és teleobjektívek is.

Árak

Igaz, alaposan ki kell nyitni a pénztárcát a megvásárlásukhoz, de meg kell jegyezni, boltoktól és vásárlói merészségtől függően nem ugyanolyan szélesre. A kistestvér, a Z Flip6 a Samsung hosszú távú garanciájával 499.990 Ft-ba kerül (mínusz a beszámítási kedvezmények), de a hivatalos eladói hálózaton, s annak előnyein kívül bőven akad 330 ezerért, sőt, van egzotikus internetes üzlet, amelyik 280 ezerért osztogatja… És kapható még a Samsung hivatalos hálózatában a tavalyi 5-ös, ötvenezerrel olcsóbban.

Hasonló a helyzet a Z Fold 6-tal, ami súlyos 829 989 forintokért kapható a hivatalos hálózatban (annak minden biztonságával, s ez is kap beszámítási kedvezményeket), de nagyobb üzletekben látható 770 ezerért, kis GSM-boltokban, vállalkozó kedvűeknek pedig 520 ezerért is odaadják. Az előző évi változatot, ami alig különbözik az ideitől, a Samsung 649 990 Ft-ért kínálja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!