Ki hinné? Az első tömeges virtuális találkozót 1916-ban tartották

1916. május 16-án 20:30-kor John J. Carty a New York-i Engineering Societies épületében kalapácsütéssel nyitotta meg az American Institute of Electrical Engineers (AIEE), a villamosmérnökök szervezetének ülését.

Nem hétköznapi összejövetel volt. Az AIEE úgy döntött, élő országos találkozót szervez, amelyen több mint 5000 résztvevő lesz jelen egyidőben nyolc különféle városban, négy időzónában tartózkodva.

Több mint egy évszázaddal azelőtt, hogy a Zoom és társai, a Teams, a Meet megszokott megoldássá tették a virtuális találkozókat, már telefonvonalak kötötték össze az embereket. Az amerikai AIEE-tagok Atlantában, Bostonban, Chicagóban, Denverben, New Yorkban, Philadelphiában, Salt Lake Cityben és San Franciscóban a telefonkagylónál ültek, így kapcsolódtak.

Az AIEE, a mai IEEE szakmai elődje azért szervezte ezt az eseményt, hogy „megemlékezzenek a kommunikáció, a közlekedés, a fény és az energia terén elért legújabb eredményekről”. A találkozó a mérnöki tudományok diadala lett, a lapok beszámoltak róla: ilyen „a világtörténelem során még soha nem valósult meg”. A telefonkapcsolatok mintegy 6500 kilométeren haladtak át 20 államon keresztül, amelyeket több mint 150 000 oszlop tartott, s 5000 kapcsolón keresztül futottak át. Nem kis műszaki teljesítmény ez, hiszen gondoljuk meg, az első transzkontinentális telefonhívást csak egy évvel előbb sikerült összehozni – két szereplővel.

Carty, az AIEE elnöke New Yorkból vezette az ülést, míg a többi városban a szekcióelnökök irányították az eseményeket. Először is: névsorolvasás. Minden város beolvasta a jelenlévő tagok és vendégek számát, összesen 5100-at.

A korlátozott férőhelyszám miatt a New York-i és Philadelphiai tagok csak egyetlen belépőjegyet kaphattak, ott hölgyeket pedig egyáltalán nem hívtak meg. (Ilyen világban éltek.) Atlantában, Bostonban és Chicagóban a tagok két-két jegyet kaptak, San Franciscóban pedig hármat; ezekben a városokban nők is részt vehettek a konferenciabeszélgetésen. (Az AIEE csak 1922-ben vette fel soraiba az első nőt, és csakis társult tagként; Edith Clarke 1926-ban publikált egy cikket egy AIEE folyóiratában.)

Csak ez a hat város vett részt hivatalosan a találkozón. De mivel a telefonvonalak Denveren és Salt Lake City-n is keresztül futottak, ezekben a városokban az AIEE tagok a hallgatást választhatták, mert őket elnémították; az értekezlet során viszont táviratokat küldhettek a főhadiszállásra. Egy mai Zoom-hívásban ezek a chatnek felelnek meg.

Miután mindenki bejelentkezett, és megerősítette, hogy mindenkit hall, Carty felolvasta Woodrow Wilson amerikai elnök táviratát, amelyben gratulált a tagoknak ehhez az egyedülálló találkozóhoz: „az intézet által képviselt feltalálói zsenialitás a mérnöki képesség legérdekesebb bizonyítéka”.

Alexander Graham Bell ezután néhány szót szólt, és megjegyezte, örömmel látja, hogy a telefon mennyire túllépett az ő eredeti elképzelésén. Theodore Vail, a már akkor is létező AT&T kommunikációs cég első elnöke gratulált. Charles Le Maistre brit mérnök, aki történetesen éppen New Yorkban volt, hogy részt vegyen az AIEE Szabványügyi Bizottságán, országa mérnöki társaságainak nevében beszélt. Végül Thomas Watson, aki Bell asszisztenseként az első ember volt, aki telefonon keresztül hallott szavakat, üdvözölte az összes villamosmérnököt.

Terjedelmi okokból nem részletezzük, hány egyetemi elnök, elöljáró méltatta az eseményt és a mérnöki tudást. Pedig messzire láttak a tudós szakemberek: például Charles Ferris, a Tennessee Egyetem dékánja méltatta a távolsági áramelosztás fejlődését és annak a vidéki életre gyakorolt kedvező hatásait, de aggódott a fosszilis tüzelőanyagok használata miatt. Igaz, legfőbb gondja a szén-, a gáz- és az olajlelőhelyek kimerülése volt, nem pedig a környezetre gyakorolt negatív hatásuk.

Érdekes, már akkor fontosnak tartották, hogy egy találkozónak legyen zenei közjátéka: félidőben minden város egy általa választott dalt játszott le fonográfon, amit telefonon keresztül továbbítottak.

Több mint egy évszázaddal azelőtt, hogy az online konferenciaszoftverek hétköznapi gyakorlattá tették volna a virtuális találkozókat, a jelenlévők közül valószínűleg senki sem sejtette, hogy a 21. században az emberek felnyögnek majd egy újabb virtuális találkozó meghívójának olvasásakor.