1848-ban sem volt könnyű lakáshoz jutni Pesten

Még gróf Széchenyi Istvánnak sem sikerült 10 ezer forintnyi „birtokfejlesztési hitelt” kapnia egy bécsi bankháztól. A visszautasítás oka, hogy az ősiség – később eltörölt – törvénye miatt a hitel fedezetéül kínált nemesi birtokot nem lehetett eladni és elidegeníteni, ezért jelzálogot sem tudtak ráterhelni a bankok. Széchenyi azonban nem búslakodott sokat, hanem tollat ragadott és megírta a magyar gazdasági szakirodalom alapművét, a Hitelt – ismerteti az ingatlanos portál közleményét a Világgazdaság.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a maihoz képest egész másképp festett Pest-Buda látképe: ekkor indult csak be ugyanis a mostani városképet meghatározó soklakásos bérházak felhúzása az akkor még szinte üres pesti telkeken. Ilyen nagy beruházást csak a legvagyonosabb iparosok, kereskedők és arisztokraták engedhettek meg maguknak.

Azonban ahogy arról korábban a Mindennapok története című blog is beszámolt, a bérlakáskiadás kiszámítható, stabil, évi 5-10 százalékos hozammal kecsegtető vállalkozás volt. A korabeli adatok szerint a legnagyobb és legdrágább pesti bérházakból befolyó évi 20-30 ezer forintos jövedelem túltett akár 500 hektárosnál is nagyobb birtokból származó hasznon is. Bár most sokkal elterjedtebb a lakások tulajdonlása, akkoriban az átlagemberek többsége még bérelte az otthonát.

Árak és fizetések – akkor és most

Hasonlóság viszont, hogy már a reformkorban is a lakbér volt a legnagyobb tétel a családi költségvetésben szinte az összes társadalmi réteg számára. Korabeli adatok szerint a legfényűzőbb, nyolc-tíz szobás lakásokért ekkor évi 1200-2500 forintot fizettek a vagyonos bérlők, míg a polgári igényekhez mért, biedermeier stílusú lakás 300 forint körül kezdődött. Az udvari fekvésű és a külvárosi lakások természetesen olcsóbbak voltak: 1845-ben egy szerény szobáért, közös konyhával, évi 40-60 forintot kértek.

Viszonyításul: a József Ipartanodába – amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődje – évi 1000, míg egy szimpla városi iskolába 300 forintért kerestek tanítót. Egy kőműves vagy ácsmester valamennyivel kevesebbet vihetett haza, napi bérük 1 forint volt, ami egy évre számolva nagyjából 250 forint lehetett, míg a mészároslegények tapasztalattól függően évi 80-240 forintot kaptak.

Érdekes a korabeli díjak összevetése az aktuális budapesti ingatlanbérleti árakkal. Az átlagos bérleti díj most az ingatlan.com adatai szerint havi 150 ezer forint, így ma még egy magasabb, 300 ezres nettó fizetésnek is legalább a felét a lakásbérletre kell fordítani. Hasonló eredményre jutunk, ha azt nézzük, hogy 170 évvel ezelőtt egy maival leginkább összehasonlítható – három szobából, egy konyhából és egy „kabinetből”, azaz kis szobából, fülkéből – álló lakás bérlése évi 180 forintba került. Ez több mint a fent említett iskolai tanító fizetésének a fele, egy ipartanodai oktató viszont már könnyedén megengedhette magának ezt a kényelmes méretű otthont, hiszen a jövedelmének 15-20 százalékát kellett lakbérre fordítania.

Borítókép: Forradalmi tömeg a Nemzeti Múzeumnál 1848. március 15-én