Együttműködés

2024.09.04. 10:17

Magyarország a kínai befektetők első számú célpontja a régióban

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos pekingi látogatása során találkozott a Bank of China (BoC) és a China Construction Bank (CCB) vezetőivel. A tárgyalások célja a magyarországi energetikai és infrastrukturális fejlesztések finanszírozása érdekében folytatott párbeszéd folytatása volt – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

MW

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter

Forrás: MW

Fotó: Csudai Sándor

A Bank of China a legrégebben működő kínai bank Magyarországon, melynek budapesti képviseleti irodája 1997-ben nyílt meg, míg a világ második legnagyobb hitelintézeteként működő China Construction Bank 2022 óta működtet képviseleti irodát hazánkban – ismertette a minisztérium. 

A tárgyalások során a felek áttekintették a magyar–kínai gazdasági együttműködést, amelynek során a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kapcsolatokat, különös tekintettel a pénzügyek területére, tovább szükséges mélyíteni. Kína globális pénzügyi szerepe folyamatosan erősödik, és a jüan, valamint a kínai befektetések egyre fontosabbá válnak a világgazdaságban. 

Magyarország mára a kínai befektetők első számú célpontjává vált Kelet-Közép-Európában, ami hozzájárul ahhoz, hogy hazánk regionális pénzügyi központtá váljon, tovább erősítve ezáltal a gazdasági híd szerepét. Ebben jelent partnerséget a Bank of China és a China Construction Bank együttműködése, amely elősegítheti, hogy további magyar cégek lépjenek be a kínai piacra, és új kínai beruházások valósuljanak meg Magyarországon 

– írta az NGM

A magyar–kínai kereskedelmi forgalom alakulása (2004–2023)
Forrás: MTI/MTVA Sajtóarchívum

A kínai partnerbankok figyelmének középpontjában a magyar kormány által jóváhagyott, szélesebb körben értelmezett, energetikát, digitalizációt és e-mobilitást is magában foglaló infrastrukturális projektek álltak, amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium ez év elején prezentált Pekingben. 

A várhatóan jövő nyárra elkészülő Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésének várható befejezése után a V0 vasúti körgyűrű, a budapesti repülőtérre vezető vasútvonal, valamint a magyar–szerb határátkelő infrastruktúrájának fejlesztése lehet a következő olyan stratégiai beruházás, amely kínai társfinanszírozással valósulhat meg Magyarországon

– ismertette az NGM. 

A kínai bankok jelentősége abban is megmutatkozik, hogy széles körű hazai kapcsolataik révén képesek hatékony segítséget nyújtani az Európában korlátozottan jelen lévő technológiák és beszállítók beruházói döntéseinek előmozdításában. Emellett aktívan hozzájárulnak a két ország közötti akadálytalan kereskedelemhez, pénzügyi integrációhoz és az emberek közötti kapcsolatok fejlesztéséhez – vélekedett az NGM.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában