Fejlesztés

2024.09.03. 10:53

Szijjártó Péter: közel a pont a Zöld Energiafolyosó-projektben, ahonnan már nincs visszafordulás (videó)

Már közel van az a pont az azerbajdzsáni és georgiai zöld villamosenergia jövőbeli magyarországi és romániai importját lehetővé tévő projektben, ahonnan már nem lehet visszafordulni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.

MW

A magyar-azeri-georgiai-román zöldenergia-szállítási partnerségről szóló megbeszélése

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-azeri-georgiai-román zöldenergia-szállítási partnerségről szóló megbeszélésen először is arra figyelmeztetett, hogy az emberiség a veszélyek korában él, amikor is az energiabiztonság kritikus eleme a nemzetbiztonságnak. 

Aláhúzta:

 a kormánynak ezért fontos célja és egyben kötelessége a biztonságos és stabil energiaellátás garantálása, a környezetvédelmi szempontok figyelemben tartása mellett. 

Tájékoztatása szerint az erre vonatkozó stratégia négy pilléren nyugszik. Az első a nukleáris kapacitások bővítése a két új paksi reaktor építésével, aminek nyomán az atomerőmű teljesítménye a mostani 2000 megawattról 4400-ra fog nőni. A második a napenergia-kapacitás fejlesztése, ami igen jól halad, miután az elmúlt öt évben a napelemek összteljesítménye mintegy nyolcszorosára nőtt, 6700 megawattra – sorolta. 

Harmadik pillérként az együttműködési lehetőségek keresését említette a megbízható ellátókkal. Majd kitért az új szállítási útvonalak bevonására is. Erre a szavai szerint a legjobb példa éppen az úgynevezett Zöld Energiafolyosó lesz, amely teljesen új zöldenergia-források bevonását teheti lehetővé Georgiából és Azerbajdzsánból, így fenntarthatóbbá téve hazánk áramfogyasztását. 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az azeri szélenergiánál és a georgiai vízenergiánál „semmi nem lehet zöldebb”, ezért rendkívül jó lehetőség ezek importja Közép-Európába, így Magyarországra, Romániába és remélhetőleg Bulgáriába. 

Emlékeztetett, hogy Romániában új magasfeszültségű áramvezeték épül e célból, amely 2028-2029-re éri majd el a magyar határt, így lehetővé téve hazánk hozzáférését is az új forráshoz. Kiemelte, hogy Magyarország is dolgozik az ehhez szükséges infrastruktúra-fejlesztéseken. 

A mostani ülést a projekt szempontjából mérföldkőnek nevezte, és úgy vélekedett, hogy közel van „az a pont, ahonnan már nincs visszafordulás”, mivel a résztvevő országok villamosenergia-vállalatai közös társaságot hoznak létre, illetve rövidesen aláírják a zöldenergia-partnerségi megállapodás módosítását is annak érdekében, hogy az teljes mértékben megfeleljen az európai előírásoknak. 

Ezzel nagy lépést teszünk mind a négyen (Bulgáriával együtt mind az öten) az energiaszuverenitás felé annak érdekében, hogy biztosítsuk országaink stabil, fenntartható és megfizethető energiaellátását

– jelentette ki. Közölte, hogy a tervek szerint a megvalósíthatósági tanulmány is elkészül 2025-re. 

Szijjártó Péter azon reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió anyagilag is részt fog venni a projektben. „Értjük a fantasztikusan szép szavakat a diverzifikációról, értjük az inspirációt, viszont ez nem ideológiai vagy politikai, hanem fizikai kérdés, amihez infrastruktúra-fejlesztésre van szükség, ez pedig igen ritkán valósul meg pénzügyi támogatás nélkül” – fogalmazott. 

Ezért aztán reméljük, hogy az EU a maga részéről is komolyan elköteleződik a diverzifikáció mellett, és hozzájárul majd pénzügyileg is a projektünkhöz

 – tette hozzá. 

Rámutatott, hogy amennyiben elkészül, rekordhosszúságú lesz a projekt keretében megépítendő 1100 kilométeres tengeralatti vezeték, amelyen keresztül megvalósítható lesz a zöld villamosenergia importja.

Gyürk András: Magyarország megkerülhetetlen tényezővé vált az európai napenergia-ágazatban

Január és július között, az előző év azonos időszakához képest az Európai Unión belül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a naperőművek által termelt áram mennyisége, ezzel Magyarország kulcsszereplővé, megkerülhetetlen tényezővé vált az európai napenergia-ágazatban – közölte Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője kedden.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében, a londoni székhelyű Ember energetikai kutatóközpont jelentésére hivatkozva Gyürk András hangsúlyozta: az eredmény újfent a magyar energiapolitika sikerét bizonyítja a brüsszeli és baloldali támadásokkal szemben. 

Közölte: az év első hét hónapjában Magyarország naperőműveinek termelése megközelítette a 6 terawattórát (TWh), ami éves szinten 47,7 százalékos növekedést jelent. Ez az adat a legmagasabb a teljes Európai Unióban – hívta fel a figyelmet. A fejlesztések lehetővé teszik, hogy Magyarország a természet és a magyar emberek életminőségének védelme érdekében fokozza klímavállalását – emelte ki. 

Az EP-képviselő kiemelendőnek nevezte, hogy a kutatás számításai alapján Közép-Európa napenergia felhasználásának növekedése az uniós átlag kétszeresét teszi ki. Az elemzés szerint a régió napenergián alapuló áramtermelése 2030-ig meghaladhatja a gazdagabb nyugati, illetve a jobb adottságokkal rendelkező mediterrán országokét is. A folyamatban kiemelt szereppel bírnak a jól kialakított kormányzati programok és intézkedések – hívta fel a figyelmet. 

„Ezek az adatok egyszerre bizonyítják a magyar energiapolitika sikerességét és mutatnak rá az ellene irányuló brüsszeli és baloldali támadások teljes abszurditására. Megvédjük a magyar embereket a magas energiaáraktól és folytatjuk a sikeres szakpolitikai programjainkat. Az ezek aláásására irányuló brüsszeli törekvésekre pedig továbbra is határozottan nemet mondunk” – tette hozzá Gyürk András.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában