innovatív eszközök

2019.06.21. 06:56

Jövőre elkészül a Magyar Szent Család tematikus zarándokút

Új látogatóközpont, turisztikai fejlesztések, zarándokház építése is szerepel a Magyar Szent Család tematikus zarándokút projektben, amely a tervek szerint 2020 júniusára készül el.

A székesfehérvári önkormányzat közleménye idézte Spányi Antal megyéspüspököt, aki szerint a 2017-ben elnyert másfélmilliárd forintos támogatásból megvalósuló fejlesztések révén Székesfehérvár és Bodajk

a Magyar Szent Család tisztelőinek zarándokhelyévé válhat.

Hozzátette:

a tematikus út innovatív eszközökkel járul hozzá a keresztény magyar zarándoklatok bölcsőjének megismeréséhez, emellett a család szerepének fontosságát hirdeti.

Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő tájékoztatása szerint a 2014-2020-as uniós pályázati ciklusban országosan mintegy 300 milliárd forint jut kulturális fejlesztésekre. Örömét fejezte ki, hogy

a zarándokhelyek, kegyhelyek, templomok, egyházi épületek fejlesztésével a magyar keresztény kultúrát, a nemzeti identitást erősítik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint a jelentős, 1,5 milliárd forintos költségvetés mellett a projektben kiemelkedő a szellemi tartalom. Reméli, hogy a fejlesztések befejezését követően olyan turisták érkeznek majd a térségbe, akik nem néhány órát, hanem több napot töltenek el a városban és környékén.

A projekt három települést és hét helyszínt érint. A fő helyszín a Székesfehérvári Egyházmegye látogatóközpont és kiállítótér új épülete, a projektben szintén érintett a Püspöki Palota, ahol látogató-útvonal és bemutatótér kialakítását tervezik. További állomás Székesfehérváron az egykori ferences rendház, ahol komplex turisztikai fejlesztésre, valamint a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, ahol akadálymentesítésre kerül sor.

Bodajkon a Segítő Szűz Mária-kegytemplomot interaktív eszközökkel szerelik fel, valamint kialakítják a Szent Imre Zarándokházat. Vértessomlón a Sarlós Boldogasszony-templom mellett Magyar Szent Család mesetér épül.

A helyszínek nagy többségén a tervezett fejlesztések megvalósítása már folyamatban van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!