Békés Márton szerint gerillákká kell válnunk

Szokatlanul nyíltan fogalmaz a polkorrektségnek fügét mutató kötet, amikor azt állítja, a nemzeti gondolat korunk forradalmi eszméje. Azok az emberek pedig, akik e gondolat jegyében élnek, igazi gerillák, megválasztott kormányukkal együtt. A Fordul a szél szerzőjét, Békés Márton történészt és politológust, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatóját Sinkovics Ferenc interjúvolta meg a Demokratában.

Békés Márton szerint meg kell haladni azokat a világmagyarázatokat, amelyeket a hidegháború vége óta használunk. Leginkább azt a neoliberális formulát, hogy véget ért a történelem. A 2008-as világgazdasági válság, a brexit megszavazása, Donald Trump megválasztása és a 2010-es hazai kurzusváltás óta szükség van az új értelmezésekre. A „történelem végének” magyarázata nyugati elitcsoportok, a Soros-hálózat és a brüsszeli bürokraták elit meséje volt. Ez azonban a XXI. század elején véget ért. Fordul a szél, új narratívára van szükség!

Szerinte ez új kötetének üzenete, melynek terjedését az segítheti, hogy

a globalizáció szerkezetében az elmúlt tíz évben meglátása szerint egyenetlenségek jöttek létre. Ezekbe a repedésekbe pedig most behatolhat a nemzeti szuverenitás eszméje, és lebonthatja a neoliberalizmus elméletét és gyakorlatát.

Békés Márton úgy véli, hogy a világ ugyanabban a lélektani helyzetben található ma, mint amiben a magyar jobboldal volt 2002-ben, azaz nem szabad elhinnünk, hogy automatikusan győzni fogunk, mert akkor keserű lesz az ébredés. Előző könyve a gerillaháborúkról szólt, és szerinte már megelőlegezte ennek a mostaninak a mondanivalóját, amely szerint ma az állam kényszerül gerillaháborúra a globális struktúrákkal szemben.

Jövőre befejezi a trilógia harmadik kötetét, ami a kultúra hegemóniájával foglalkozik majd, hangsúlyozva, hogy minden politikai kérdés egyben kulturális kérdés, ezért csak akkor tudjuk megszilárdítani a jobboldali rendszert, ha kiépítjük és szélesítjük a konzervatív kultúrát.

A 2017-ben megjelent Gerillaháború című kötetének az volt a fő megállapítása, hogy a gerilla az a fegyveres felkelő, akinek megszállták a szülőföldjét, és egy nálánál hatalmasabb, szervezettebb erővel kell megütköznie, méghozzá az „üss és fuss” elve alapján. A gerilla elsősorban a megtévesztés, a helyismeret és a meglepetés fegyverével harcol. Ugyanez a helyzet most a világban, mi vagyunk otthon, és a magyar kormánynak kell nála jóval erősebb ellenfelekkel fölvennie a küzdelmet. A Soros-féle NGO-kra, a fősodrú liberális médiára, az EU-bürokráciára, a Sargentini-jelentésre, a hetedik cikk szerinti eljárásra utalok. Ebben a politikai helyzetben gerillákká kell válnunk – hangsúlyozta a szerző, aki

könyvében Konrád Györgyöt is idézi, aki szerint nem a munkások internacionalisták, hanem az értelmiségiek, mert a munkások inkább nemzeti gondolkodásúak.

A kötetben áttekinti az elmúlt 170 év különféle változatait az internacionalizmusra. Először volt a kommunizmus, majd jött a globalizáció, aztán a „nyílt társadalom” eszméje és a globális iszlamizmus. Mindegyik nemzet- és nemzetállam-ellenes, nemzetköziséget hirdető eszme. Képesek az egymással való együttműködésre, mint például a nyílt társadalom hívei és az iszlamisták.

Konrád majdhogynem megelőzte Soros Györgyöt, amikor Antipolitika című könyvében megfogalmazta a nyílt társadalom eszméjét. Azt írta, hogy az értelmiség, vagyis a mondén, poliglott világelit, amely ugyanazokat a kulturális kódokat használja, ugyanúgy öltözködik, ugyanaz az életstílusa és a gondolkodása, nemzetközivé vált,

szemben a munkásokkal, akik Konrád szerint nem annyira műveltek, csupán egyetlen nyelvet beszélnek, és jellemzően saját országuk határain belül élnek.

„Alain de Benoist egyenesen azt állítja, hogy mára a jobboldali populista pártok lettek a munkáspártok. És tessék, Ausztriában a munkások többsége az FPÖ-re szavazott, a Trump mögött kibontakozó társadalmi szövetség is hasonló képet mutat, de a Fidesz is meghódította az egykori ipari nagyvárosokat”

– mutatott rá egymással rokon jelenségekre Békés Márton, aki világossá kívánja tenni azt is, hogy ma a nemzeti gondolat a forradalmi gondolat, tekintettel arra, hogy a globalizációval szembeni hatékony politikai ellenállás csak nemzeti lehet.

Természetüknél fogva egyedül a nemzet­államok képesek arra, hogy a globalizációnak mint az internacionalizmus legújabb változatának hullámtörői legyenek – tette hozzá, kitérve arra is, hogy a kritikus hangú baloldali csoportok és az iszlám globalizációellenessége nem hiteles, ezek ugyanis valójában csak egy másik típusú globalizációt akarnak ahelyett, mint ami most van.

Az igazi antiglobalizációs erő a nemzeti konzervativizmus – hangsúlyozta a szerző, aki nem kívánta cáfolni azt az állítást, hogy Soros Györgyről kötetében eléggé kíméletlen portrét rajzolt.

„Amikor Soros 1994-ben Temesvárott járt, azt mondta egy újságírónak, nyugodtan jegyezze csak le, hogy ami egykor szovjet birodalom volt, az Soros-birodalom lett. Azt állítja, hogy inkább filozófusnak érzi magát, mint pénzembernek.

Nos, ilyen nagy hatalmú filozófus még nem élt a földön. Platón, Kant vagy Nietzsche nem rendelkezett akkora magánvagyon fölött, amiből megvalósíthatta volna a maga bölcseleti rendszerét. Ehhez képest Soros csak tavaly 18 milliárd dollárt utalt át a Nyílt Társadalom Alapítványoknak.

Származása ellenére Izraelről is úgy gondolkodik, mint minden más nemzetállamról. Zárt társadalomnak tekinti, amit pénzzel vagy eszmékkel, de fel kell törni. Ezért támogatja az Izrael elleni nemzetközi bojkottot és a muszlim szervezeteket” – emelte ki, hozzátéve mostanában a leginkább nyelvi harcok zajlanak a hatalomért.

„Megváltozott a háború természete, nem a le-, hanem a meggyőzésért folyik a küzdelem. Hasonló csata folyik idehaza is, ahol a kormányellenes tüntetések narratívája és forgatókönyve nagyon hasonlít más régió­béli demonstrációkéhoz. Alapelemük a morális nyomásgyakorlás, a csúsztatás, a kollektív lelki terror. Létrehozták például a rabszolgatörvény fogalmát. De akik az öklüket rázták az utcán, azok többségében az elit gyermekei voltak. A munkások jogaiért handabandáztak, noha a dolgozóknak nem volt ellenükre a munka törvénykönyvének módosítása” – fejtegette Békés Márton, aki szerint az 1968-as diáklázadások idején is valami hasonló történt, csak akkor a burzsoázia gyermekei lázadtak.

„A középosztálybeli egyetemisták saját kulturális kódjaikat, a rájuk jellemző liberális életszemléletet akarták érvényre juttatni, miközben támadták a tekintélyt.

Herbert Marcuse szerint a ’68-as diáklázadás a barikád és a táncparkett szintézise volt, azaz a balhé és a buli ötvözete. Akárcsak ma a hazai kormányellenes tüntetések.

A francia diáktüntetők célja a totális szabadság, a hedonizmus és a szexuális forradalom háromszögében fogalmazódott meg. Mindezt aztán könnyedén magába építette a fogyasztói kapitalizmus, amikor gond nélkül befogadta a ’68-as nemzedék tekintélyrombolását, szexuális szabadosságát, nemzetköziségét. Azzal, hogy 1968 megrongálta a vallás, a tekintély és a család intézményeit, a kapitalizmus hasznos idiótájaként viselkedett, ugyanis segített neki lebontani a fogyasztás még meglévő gátjait” – jelezte Békés Márton, aki könyvében Bibó trónfosztására is vállalkozott.

A Bibót övező konszenzus sokáig töretlen volt – állítja Békés, akinek véleménye szerint ez ma már nem lehet így. Bibó István ugyanis úgy gondolta, hogy Mohács óta folyamatos elmaradásban van a magyarság, és magyar elit mindig rosszul döntött, amikor csatlakozhatott volna a mitikus Nyugathoz. Szerinte viszont ez a lemaradás lett mára az előnyünk.

„1989 előtt tulajdonképpen nem ismertük jól, csak bálványoztuk a Nyugatot, ami ráadásul az elmúlt három évtizedben jelentősen át is alakult. A 2010-es évek közepére kiderült, hogy ez a Nyugat már nem az a Nyugat, és értékei elszakadóban vannak a mieinktől. Akár a vasfüggöny miatt is, de mi egészen más kulturális miliőben vagyunk, mint amibe mára a Nyugat került. Ha létrejön a kétsebességes Európa, abban az értékrendet tekintve Közép-Európáé lesz az első sebesség” – fogalmazott Békés Márton.

Borítókép: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára és Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója (b-j) a „Ki nyeri a XXI. századot? – Egy évtizeddel a gazdasági válság után” címmel tartott konferencián a Terror Háza Múzeumban 2019. április 3-án