Tallai Gábor: kudarctörténetre nem érdemes jövőt építeni

A szabadságot nem kaptuk ingyen, azért kőkeményen megküzdöttünk – hangsúlyozza a Nullahategynek adott interjújában Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója, a 30 éve szabadon című kiállítás egyik kurátora.

Szerinte annak ellenére, hogy a függetlenség elnyerése után nálunk az igazságtétel és a jóvátétel is elmaradt, sikertörténetként értékelhetjük mindazt, ami 1989-ben és 1990-ben Magyarországon, illetve Közép-Európában történt.

A kormány által indított, 30 éve szabadon elnevezésű rendezvénysorozat koordinálásában és az azonos című tablókiállítás rendezésében is közreműködő programigazgatóval Markovics Péter nem csak a Terror Háza előtt megtekinthető tárlatról beszélgetett: a kormány által indított emlékév céljaira, tartalmi irányelveire és hangnemére kitérve a rendszerváltoztatás kihagyott ziccerei és elfeledett arcai, valamint a diktatúra szellemi utóhatásai is szóba kerültek.

Kevés olyan jól dokumentált eseménysor létezik a magyar történelemben, mint a rendszerváltoztatás időszaka. Ezért is adja magát a kérdés, hogy miért kisebb volumenű utcai tablókiállításban gondolkodtak a szervezők, ahelyett, hogy a Terror Házában rendeztek volna nagyszabású kiállítást.

Erről Tallai Gábornak az a véleménye, hogy a 30 éve szabadon tablókiállításnak sajátos a célja, tekintettel arra, hogy

egész Európában felnőtt egy nemzedék, amelynek már nincsenek emlékei a szabadsághiányos évtizedekről, a diktatúra természetéről, arról, hogy mennyi vér és szenvedés tapad a kommunizmushoz.

Amúgy kétségtelen, hogy a rendszerváltoztatásnak nagy az irodalma, csakhogy az javarészt leíró jellegű. Néhány történész és politológus – semmi kétség – heves izgalomba jön attól, ha percről-percre részletesen találkozhat az eseményekkel, ezernyi dokumentummal, de

egy közösség szempontjából sosem a konkrét történeti esemény anatómiája, hanem annak hatása, jelentősége, értékelése a meghatározó. Harminc év távlatából először most kínálkozik lehetőség arra, hogy ne egyszerűen leírjuk az eseményeket, hanem összegzően értelmezzünk és értékeljünk

- fejti ki Tallai Gábor, aki hangsúlyosan utal arra, hogy 1989-ben és 1990-ben minden megváltozott.

„Ami addig masszívnak, érinthetetlennek, állandónak tűnt, egy pillanat alatt szertefoszlott. A hétköznapok szintjén is felfoghatatlan dolgok történtek:

végre utazhattunk nyugatra, azt tanulhattuk, olvashattuk, amit akartunk, valódi döntéseket hozhattunk az életünkről. Többé nem egy diktatúra kiszolgáltatott és hallgatásra ítélt alattvalói voltunk, hanem szabad és független polgárok.

Most is libabőrös leszek, ha eszembe jut a felszabadultság, az eufória, amit akkor éreztem” – fejezi ki személyes érzései is a kiállítás kurátora.

„A Terror Háza Múzeum előtt látható kiállítás a meghirdetett emlékév értelmező felütése, mégpedig kifejezetten kelet-európai szemszögből, azaz a saját történeti tapasztalatunk alapján. Azok a fiatalok, magyarok és külföldiek egyaránt, akik megnézik, jobban megérthetik érzékenységeinket. A tárlat a tervek szerint bejárja majd hazánkat és szeretnénk bemutatni térségünk többi országában is. Ez a történet ugyanis közös, hogy megidézzem Kertész Imrét, mérhetetlen szenvedések árán itt is nagy tudás keletkezett”- mondja Tallai Gábor, aki az interjúban arra is választ keres, mi lehet a magyarázata annak, hogy sokaknál a csalódás érzete alakult ki a rendszerváltásra visszagondolva.

Mint sorra veszi: itt valójában sokan csalódtak sokféleképp.

A kommunisták, mert elvesztették hatalmi monopóliumukat. A nyugati értelmiség és politikai elit egy része azért, mert nem jött be a biztonságos távolból oly nagy érdeklődéssel figyelt emberkísérlet. A kelet-európai értelmiség egy része – nálunk ez elsősorban a szabaddemokraták szellemi hátországát érintette – azért csalódott, mert elszokott a versenyhelyzettől és nyilvánvalóan nem értette meg a demokratikus politika tökéletlen, de mindenkor felszabadító természetét.

Közben a kelet-európai polgárok a szabadsággal együtt olyan problémahalmazt kaptak a nyakukba, hogy beleszédültek. Munkanélküliség, eladósodottság, összeomlás szélén lévő infrastruktúra, teljes gazdasági ágazatok leépülése, arrogáns és agresszív nyugati partnerek, akik azonnal vissza is éltek az erőfölényükkel. Hiányzó igazságtétel és jóvátétel.

Mégis mindez megmutatja a szabadság igazi értékét, mert csak és kizárólag az számított, érte bevállaltunk mindent. A csalódás leggyakrabban a hamis álomképek és elvárások lelepleződéséből fakad. Sok ilyenünk volt

- jegyezte meg Tallai Gábor.

A csalódás érzésének leküzdése miatt van különleges értelme annak, hogy az emlékévben a szépre és a jóra helyezik a hangsúlyt, arra, hogy hogyan voltunk képesek felállni. Tallai Gábor szerint ennek a felismerésnek az a lényege, hogy kudarctörténetre nem érdemes jövőt építeni.

Ezt az emlékév azzal szolgálja, hogy rendkívül gazdag kínálattal készülnek: ennek lesznek központi elemei és pályázatok révén támogatott helyi kezdeményezései.

Az 56-os emlékévhez hasonlóan azzal számolhatunk, hogy tudományos és ismeretterjesztő programok százai valósulnak majd meg.

Lesznek kifejezetten könyvkiadásra, színházi produkciókra és filmes forgatókönyvek létrehozására szánt kiírások, ahogy a helyi közösségek megemlékezéseit, rendezvényeit is támogatni kívánja az emlékbizottság.

A rendszerváltás témája máig hatóan felveti bizonyos rendezetlen adósságaink kérdését is, mint például az ügynökkérdését is. Vitathatatlan ugyanis, hogy más rendszerváltó országokkal ellentétben az ügynökkérdést sem sikerült rendezni, holott ha ez megtörtént volna, talán másként festene ma az ország közéleti arcképcsarnoka.

Tallai Gábor ezt egyrészt nem vitatja, másrészt úgy véli: míg özönlenek a cikkek a jelentéstevőkről, addig a megrendelőkről, a rendszert működtetőiről továbbra is kevesebb szó esik. „Márpedig azokat, akik írásban jelentettek, mert megzsarolták őket, nem illő ugyanolyan vagy súlyosabb megítélés alá vetni, mint a jelentések kizsarolóit, elolvasóit. Őket kellett volna azonnal górcső alá venni. De ehelyett

sok olyan honfitársunk életét tették pokollá, aki tehetetlen volt, mert érzékeny pontjait morzsolgatva kényszerítették jelentésírásra. Elég, ha csak Tar Sándor író vagy Molnár Gál Péter színikritikus szomorú példájára gondolunk. Számomra ők ugyanúgy áldozatok.

Azon rugózni, hogy a külszolgálatra ment munkatársak jelentéseket írtak, megint csak érdekvezérelte túlfutás. Mindenkinek kellett, aki ilyen munkakörben dolgozott. Ettől függetlenül persze voltak igazságtételi próbálkozások. Ott van a Zétény-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat, amit Göncz Árpád köztársasági elnök Sólyom László Alkotmánybírósági elnökkel közösen fúrt meg, vagy a sortűzperek, amelyek többségét ellehetetlenítették. Sajnos nem tett jót az igazságtétel vágyának, hogy Nyugat-Európa részéről makulátlan tárgyalópartnernek tekintették a kommunista elit korábbi tagjait” – teszi szóvá Tallai Gábor, aki azt is hírül adja:

hamarosan felhívást tesznek közzé, amelyben szeretnének minél több olyan magyar állampolgárt megszólítani, aki annak idején ott volt a tömegdemonstrációkon és fotókat is készített.

„Szeretnénk, ha elküldenék akkori felvételeiket, mert itt az idő, hogy láthatóvá tegyük azt az egységet, erőt és bátorságot, amelyből az újra szabad és független Magyarország megszületett” – hangoztatja Tállai Gábor.

A kormányhatározat szerint az emlékidőszak 2019. március 15-től 2021. június 19-ig tart. Kezdő eseménye a kommunista diktatúra halotti mentének is nevezett, ellenzékiek által szervezett százezres, 1989. március 15-i ünnepségre emlékezett, a rendezvénysorozat pedig az ország szuverenitásának visszanyerését jelentő, a szovjet csapatok 1991. június 19-i kivonásának 30. évfordulójával ér véget. A húsztagú emlékbizottság elnöke Kövér László, az Ország­gyűlés elnöke, míg a társelnök Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A bizottság tagjai között van mások mellett Boross Péter volt miniszterelnök, Kónya Imre volt belügyminiszter, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, valamint Balog Zoltán volt miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Szintén tagnak választották az időközben elhunyt Andy Vajnát, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost és Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját. A testületben a történészszakmát kormánybiztosként Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeumot is működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója, Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója és M. Kiss Sándor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese képviseli. Az emlékbizottság tagjai nem kapnak pénzt a munkájukért.

Borítókép:

A Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett, 30 éve szabadon című kiállítás a budapesti Terror Háza Múzeum épülete előtt 2019. június 16-án, az 56-os vértanúk emléknapján.

MTI/Mónus Márton