Ma lenne 90 éves Latinovits Zoltán, a magyar színészkirály

Apja, Latinovits Oszkár délvidéki földbirtokos fia születése után egy nappal elhagyta a családot. Édesanyja, Gundel Katalin, Gundel Károly neves budapesti vendéglős lánya 1941-ben újra férjhez ment Frenreisz István belgyógyászhoz, ebből a házasságból született két féltestvére, Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész.

Latinovits 1949-ben érettségizett, ezután asztalostanonc lett, majd hídépítő munkás. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult, ahol 1956-ban szerzett diplomát. 1952-től NB I-es tartalékos kosárlabda-játékos volt, de kiválóan vitorlázott is.

Színi pályafutását a gimnáziumi színkörben kezdte, 1948-ban figyelt fel rá Bajor Gizi, aki a legenda szerint azt mondta neki: „Maga menjen színésznek.”

Egyetemi évei alatt színjátszást tanult a Magyar Állami Vasút, Acélipari és Gépgyárak (MÁVAG) színjátszókörének tagjaként.

A diploma megszerzése után segédszínésznek szerződött a Debreceni Csokonai Színházba, ahol az évadnyitó előadáson Jacobi Viktor Leányvásár című operettjének hajóskapitányaként debütált. 1959-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, és hamarosan a társulat vezető színésze lett.

1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájában partnere a vendégszereplésre meghívott Ruttkai Éva volt, kettejük között életre szóló szerelem szövődött.

1961-ben és 1962-ben ismét Debrecenben, majd 1966-ig Budapesten, a Vígszínházban játszott, ahol a Várkonyi Zoltán rendezte Különös találkozó című darabban debütált. 1966-1968 között a Thália Színház tagja volt, majd 1969-től 1971-ig újra a Vígszínházban dolgozott. Ezután a fővárosban gyakorlatilag bojkottra ítélték, ezért 1971 és 1973 között a veszprémi Petőfi Színházban játszott, ahol rendezőként is bemutatkozhatott. Németh László Győzelem és Gorkij Kispolgárok című darabját állította színpadra. Első rendezése az év nagy színházi eseménye volt.

1973-1975 között az Irodalmi Színpadon és az Egyetemi Színpadon önálló irodalmi műsorokkal lépett fel. Utoljára a Fővárosi Operettszínházban állt színpadra: a címszerepet játszotta Békeffi István A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című zenés játékában. A bemutató 1976. február 27-én volt, ám kilenc előadás után betegsége miatt nem játszott tovább.

Számtalan színpadi szerepe közül kiemelkedik vígszínházi Rómeó-alakítása a Júliát játszó Ruttkai Évával, továbbá Cipolla (Thomas Mann: Mario és a varázsló), a festő (Arthur Miller: Közjáték Vichyben), az őrnagy Örkény István Tóték című darabjában és Ványa bácsi Csehov drámájában.

Filmezni 1959-ben kezdett, ötvennél több filmszerepe közül a legemlékezetesebb Bükky százados a Hideg napokban, valamint a Karinthy művéből készült Utazás a koponyám körül című filmben az író és másik énje, amelyért a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfi színésznek járó díját vihette haza. Szerepelt többek között a Várkonyi Zoltán rendezte Jókai-adaptációkban (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán) és Jancsó Miklós korszakos filmjeiben, az Oldás és kötésben, valamint a Szegénylegényekben is. A Tóték megfilmesített változatában, az Isten hozta őrnagy úrban is ő játszotta az őrnagyot. Emlékezetes a Pendragon-legenda Bátky Jánosa, a 141 perc a befejezetlen mondatból Wavra professzora, az Ötödik pecsét Civilruhása, valamint a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád, a magyar filmtörténet egyik legnagyobb sikere.

Színpadi és filmszerepei mellett jelentős versmondói tevékenységet folytatott, különösen emlékezetes Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek szuggesztív előadójaként.

Utolsó munkája egy rádiófelvétel volt, ahol a Rákóczi-induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el 1976. június 3-án.

Színpadi alakításait őszinte indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás, rendezői munkásságát is a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte.

Ő maga mondta: „Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok”.

Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta Ködszurkáló című önéletrajzi kötetében.

Sokat viaskodott a hatalom képviselőivel és színházi feletteseivel, de soha nem hozhatta létre az általa elképzelt színházat a hozzá hasonló szemléletű színészek és színházi emberek közreműködésével. A meg nem értettség felőrölte idegeit, depresszióval küzdött, egymást érték a kórházi kezelések, állapota egyre rosszabbodott. 1976. június 4-én, 44 évesen a balatonszemesi vasúti átjáróban vesztette életét. A mai napig vitatott, hogy öngyilkossági szándékkal lépett-e a vonat elé vagy baleset történt. A helyi temetőben helyezték örök nyugalomra, Szemesen 1984 óta működik a Latinovits Zoltán Emlékmúzeum, amely pályáját mutatja be fotók, és dokumentumok tükrében. A községben áll Melocco Miklós által készített szobra, és emlékére évente versmondó találkozót és versenyt rendeznek.

1966-ban Jászai Mari-díjat, 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1975-ben érdemes művészi címet kapott, a Kossuth-díjjal 1990-ben posztumusz tüntették ki. 1996-ban Magyar Örökség díjat kapott, 2015-ben Ferencváros díszpolgára lett.

Az új Nemzeti Színház bejáratánál álló kapuszoborban Latinovits és Tolnay Klári alakja fogadja a közönséget. Nevét viseli a Budaörsi Latinovits Színház, a Veszprémi Petőfi Színház Latinovits-Bujtor Játékszínje (féltestvére, Bujtor István 2008-2009-ben a teátrum igazgatója volt), 2002-ben kisbolygót neveztek el róla. A jövőre megnyíló debreceni Csokonai Fórum kamaraszínházát is róla nevezik el.

Borítókép: Latinovits Zoltán színművész portréja Szalay Zoltán fotóriporter Visszanéző címû fotókiállításán, amely 2014. szeptember 4-én nyílt az Örkény István Könyvesbolt Cultiris Galériájában.