Gyász

2024.06.21. 18:42

Elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze

A színész, operett- és operaénekes gyors lefolyású betegség következtében pénteken, 51 évesen, tragikus hirtelenséggel halt meg - közölte a Budapesti Operettszínház az MTI-vel.

Budapesti Operettszínház Évadbejelentő sajtótájékoztatója a Kálmán Imre Teátrumban

Forrás: Origo

Fotó: Polyák Attila

Mint írták, a teátrum péntekre kitűzött Az Orfeum mágusa című előadása elmarad. Vadász Zsoltot a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Vadász Zsolt Ózdon született 1972-ben. A Gór Nagy Mária Színitanodában és a Budapesti Operettszínház Zenés-Színészképző Stúdiójában tanult színészetet és éneklést. 1997-től 2001-ig az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt, ahol operettek és musicalek főszerepeit alakította. 2000-2002 között a debreceni Csokonai Színházban játszott, ahol az operettszerepek mellett az operával is megismerkedett. 2001 óta volt a Budapesti Operettszínház művésze, ahol az operettirodalom legnépszerűbb bonviván szerepeit alakította.

Vendégszerepelt a Győri Nemzeti Színházban, a Debreceni Csokonai Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Kassai Állami Színházban, a plzeni J.K. Tyla Színházban. Énekelt New Yorkban, Chicagóban a Chicagói Szimfonikusokkal, Los Angelesben a Walt Disney Concert Hallban, Washingtonban, Miamiban, Kanadában, Németországban, Oroszországban, Olaszországban, Ausztráliában, Japánban, Kínában, Kazahsztánban, Ománban, Katarban, Bruneiben, Dubaiban és a Fülöp-szigeteken is.

A magyar mellet német, szlovák, cseh, olasz és orosz nyelven is szerepelt.

Főbb operettszerepei között volt a Csárdáskirálynő Edwinje, a Marica grófnő Taszilója, A cirkuszhercegnő Mr. X-e, A mosoly országa Szu Csongja, a Cigányszerelem Jonelje, a Luxemburg grófja Renéje, a Cigánybáró Ottokárja, a Mágnás Miska Baracs Istvánja, a Mária főhadnagy Jancsó Bálintja. Operaszínpadon játszott A varázsfuvola (Tamino), a Szöktetés a szerájból (Belmonte), a Pillangókisasszony (Pinkerton), A köpeny (Luigi), a Traviata (Alfréd), a Hoffmann meséi (Hoffmann), a Parasztbecsület (Turiddu) és a Jenufa (Steva) című darabban.

2008-ban megkapta az évad operettszínésze elismerést.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!