Olajozott szemmérték

Török Feriről – ravaszságának, kacifántos észjárásának köszönhetően okkal-joggal kapta az öttusázók közösségétől a „Róka” becenevet – mondta egyik kedvenc tanítványa, Horváth „Vöri” László, hogy barátnak elmegy, de az Isten mentse meg attól, hogy az ellensége legyen – olvasható a Mediaworks megyei lapjainak Népsport mellékletében.

Szegény Vörit (is) állandóan csesztette a súlya miatt, nagyon sokszor megkeserítve ezzel az életét. Feri azon kevés ember közé tartozik, aki mindenhez (is) ért. Amikor egy-egy öttusázó bekerült a válogatott keretbe, ránézett, és azonnal megállapította a versenysúlyát. Semmi fakszni, semmi testalkattani vizsgálat. Olajozott szemmérték, és kész. A nehéz csontú, csupa izom Vörinek amúgy 73 kilót írt elő. Amikor közölte vele, Vöri hangosan felröhögött.

– Ferikém, 73 kiló legyek, amikor annyival születtem…?

Az egyik húsvét után, kedd reggel a főhadiszállásunkon, a margitszigeti Sportuszoda világhírű büféjében gyülekeztünk, vártuk a szövetségi kapitányt, Török „Rókát”. Mindenki tudta, ahogy belép, azonnal mérlegre parancsolja majd a „csontbrigádot”, Vörit, Balogh „Bonzót”, Dobi „Lujót”, Pajor „Gabót” és engem. (Miközben az „egyszálbélűek”, Császári „Csaszi”, Maracskó „Tibike”, Szombathelyi „Macsek”, Sasics „Szvetyi”, Kancsal „Támi” vidáman falatozták az ünnepi maradék habos süteményeket…)

„Na, nézzük az önuralom nélküli »állatokat«, mennyit híztak a húsvéti ünnepek alatt” – vicceskedett Török Róka.

De senkit sem sikerült elkapnia, valamennyi veszélyeztetett, ha feszesen is, de hozta a számára előírt súlyt. A kapitány pedig – meg sem várva az úszóedzést – sietve távozott. A vizes tréninget követően már hallhatóan kopogott a szemünk az éhségtől, de Vörit leszámítva, aki alaposan megtöltötte a bendőjét, csak néhány falatot engedélyeztünk magunknak, mert éreztük, hogy doktor Török tartogat még meglepetést a napra…A vívóteremben aztán be is ütött a kénköves ménkű! Róka somolyogva ácsorgott a „műszer” előtt. „Kíváncsi vagyok, mennyi a különbség az uszodai mérleg és e között” – mondta.

Megállt a kés a levegőben. Nem volt mit tenni, szépen sorjában bemértünk újra. Csak szegény Vöri bukott meg, a délelőttihez képest ugyanis rászaladt majd’ három kiló…

– Három kiló, három rongy – nyugtázta rezzenéstelen arckifejezéssel a kapitány. Ami annyit jelentett, hogy Vörinek háromezer forintnyi büntetést kellett befizetnie a becsületkasszába. – Vegyél rajta nyalókát… – válaszolta fapofával Vöri.

Na de nem volt ám mindig ilyen könnyű dolga a mi szövetségi kapitányunknak, de nem ám! Egyszer a furfangos Dobi Lajos szépen behúzta a csőbe a ravasz Rókát… Tatán edzőtáboroztunk három héten át, annyi könnyítéssel, hogy a péntek délutáni vívóedzéseinket követően visszamentünk Budapestre, ahol szombat reggel lovagoltunk, úsztunk egy kiadósat, a vasárnap a feltöltődésé volt. Evés, ivás, sok-sok szundival megspékelve. Hétfő hajnalban pedig irány Tata!

Dobi Lajossal ugyanabban a házban laktunk Kispesten, így tudtam, láttam, hogy vasárnap alig-alig evett valamicskét, ellenben bepattant a Wartburgjába, felhajtott a Fenyőgyöngyéhez és lenyomott kemény 1 óra 20 percet hegyen-völgyön át! Izzadt, mint a ló, minimum három kilót leadott. Este pedig éppen csak csipegetett egy keveset, hogy ne haljon éhen…

Felesége kiválóan sütött-főzött, Lujó egy tálca Rákóczi-túróssal a kezében flangált a tatai edzőtábor folyosóján – félmeztelenül, kidüllesztett hassal. Sűrűn elhaladt Róka kapitány szobájának nyitott ajtaja előtt. Addig-addig incselkedett, amíg Feri észre nem vette.

– Szép a Rákóczi-túrósod, Lajoskám! De úgy látom, hogy alaposan ki is kerekedtél tőle. A súlyoddal hogy állsz? – Nem mértem, Feri bátyám, majd a futás után… – Aha, azt te csak hiszed! Az előírt súlyt minden pillanatban hozni kell! Na, gyere, felmegyünk a másodikra méricskélni.

Lujó csak ímmel-ámmal tiltakozott, aztán elindult a „vesztőhelyre”. Török Róka precízen beállította a mérleget 70 kilóra, Lujó pedig a tálca Rákóczi-túróssal a kezében, bizonytalanságot színlelve ráállt… Az ellensúly pedig szinte lecsapódott a mérésnél. Feri újra próbálkozott, de másodszorra sem járt eredménnyel… Lujó testsúlya nyilvánvalóan jóval kevesebb volt 70 kilónál. (Később megmértük, 68 kiló 60 deka volt.)

– Tuti, hogy nem jó – suttogta a kapitány, de még így is meghallotta ezt Ambrus Laci, a súlyemelők főnöke. – Dehogynem jó, Ferikém! Patikamérleg ez! Éppen most mértük le a srácokat, nálunk pedig élet-halál kérdése a testsúly. Egy élet munkája múlhat egyetlen dekán! – Próbáld meg újra, hátha… – szólalt meg Lujó blazírt pofával. De addigra a ravasz Róka már eltűnt, mint a kámfor. Csak úgy…

Karikatúra: Szalai Attila