Kajak-kenu

2024.06.05. 11:00

A béke csak látszat, utolsó esélyét ragadná meg Kozák Danuta az olimpiai válogatón (videó)

Szerdától péntekig rendezik a kajak-kenu olimpiai válogatóversenyt Szegeden. Kozák Danuta és Csipes Tamara is rajthoz áll, a Csipes Ferenc-affér után kisebb meglepetés, hogy egymás ellenfeleként. A hatszoros olimpiai bajnok Kozák mindent egy lapra tesz fel, kettesben ugyanis egykori társa, Csipes Tamara Gazsó Dorkával indul, ami erősíti a gyanút, hogy inkább látszatbéke honol a sportágban.

MW

Kozák Danuta a női kajak egyesek 500 méteres versenyének előfutamában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 4-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Kozák Danuta és Csipes Tamara a 2016-os riói olimpián, valamint a 2021-es tokiói ötkarikás játékokon is aranyérmet nyertek a női kajaknégyes tagjaiként, de a szerdán kezdődő kajak-kenu olimpiai válogatóversennyel bizonyossá vált, hogy most nem egy hajóban fognak evezni.

Látszólagos a béke

Május 23-án reggel Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnoknő sejtelmesen bántalmazással vádolta meg Csipes Ferencet – írta meg a Magyar Nemzet. A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) sem állt a helyzet magaslatán a konfliktus kezelésében, hiszen előbb felfüggesztette az edzőt, majd visszahelyezte jogaiba. A botrány azzal zárult, hogy Csipes Ferenc egyesülete, a Budapesti Honvéd bocsánatot kért, de még csak nem is az edző nevében, hanem az edző helyett, amit Kozák Danuta végül elfogadott, s jelezte, hogy hajlandó folytatni a közös munkát a női kajaknégyes edzőjével. A kajak-kenu szövetség múlt héten nyilvánosságra hozott hivatalos rajtlistája azonban arra engedett következtetni, hogy Kozák Danuta egyedül kíván nekivágni a szegedi kajak-kenu-válogatónak.

Nagy csaták egyesben

A botrány lezárult, de az ügynek még lett folytatása. A szerdán kezdődő olimpiai válogatón a női kajak kettesek ötszáz méteres versenyére nem nevezték be a Kozák, Csipes duót. Ami persze azzal a sejtelmes kiegészítéssel együtt érvényes, amire a távirati iroda is hivatkozott nyilván szövetségi források alapján, miszerint ez csupán előzetes rajtlista – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. Az ellentétek valódi okának feltárásáért a szegedi olimpiai pótkvalifikációs versenyig kell visszamenni,  ahol Kozák Danuta nem indult el. Akkor Csipes Ferenc mint a női szakág felkészítéséért felelős edző azt nehezményezte, hogy mivel Kozák sem Szegeden, sem a tájékoztatón egyesben nem mutatta meg magát, nem tudja, a vezérevezős milyen formában van. Ezt követően az edző a lányát, Csipes Tamarát kettesben Gazsó Dorkával nevezte be a válogatóra. A kettesek pénteki versenye előtt, csütörtökön rendezik meg az egyesek csatáját, s az ottani eredmények döntők lehetnek. Ha Kozák és Csipes kimagaslik a mezőnyből, akkor újra összeülhetnek párosban, de persze Gazsóval is számolni kell. A férfi kajakosoknál sem lesz hiány izgalmas versenyekben, hiszen ismét összecsap a két világklasszis, Kopasz Bálint és Varga Ádám, de a kettesek versenyének is komoly a tétje lesz Szegeden.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában