Otthonfelújítás

2024.07.02. 11:30

Megrohamozták a fiókokat a lakásfelújítást tervezők

Megrohamozták az érdeklődők a bankfiókokat hétfőn, ugyanis július 1-jével elindult az otthonfelújítási program pályázati időszaka. Aki nem jár el körültekintően, millióktól eshet el.

Koszorus Rita

Fotó: Szendi Péter

Kaposváron két MFB-ponton adnak felvilágosítást, és nyújthatóak be a szükséges dokumentumok a most indult otthonfelújítási programra. A két bankfiók közül felkerestük az egyiket hétfőn délelőtt, hogy megtudjuk, minek kell megfelelnünk ahhoz, hogy a kormány támogassa otthonunk energetikai korszerűsítését. A bankfiókba lépve olyan érzésünk támadt, mintha hangyabolyba kerültünk volna, mindenhol ügyfelet tájékoztattak, ahol csak ügyintéző volt a pénzintézetben. A sorszámkérésnél segítő hölgy előre szólt, hogy sokat kell várni, mert mindenkit ez a támogatás érdekel. Végül nagyjából egy óra várakozást követően sorra kerültünk. A segítőkész ügyintéző türelmesen elmagyarázta a lehetőségeinket, sőt még azt is megmutatta a pályázati portálon, hol találjuk meg a segédleteket és azt az irdatlan mennyiségű nyomtatványt, amit ki kell tölteni a pályázathoz. 

Megnyugtatott minket, hogy ugyan a legtöbb érdeklődő már ezekkel rendelkezik, mi sem vagyunk elkésve, ha csak most látunk neki a felkészülésnek. Felhívta a figyelmünket arra is, hogy nem mindegy, milyen anyagokat akarunk beépíteni az 1991 előtti használatbavételi engedéllyel rendelkező otthonunk korszerűsítése során, hiszen egy pontos lista található a világhálón, ahol a gyártó és a cikkszám is szerepel. 

A banki tájékoztatás után szakember segítségét is kértük, aki felhívta a figyelmünket, hogy olyan szintű minősítésen mennek át az ügyfelek, mintha hitelt vennének fel.

– Ezért nem elég, ha megvan az önerő, rendelkezni kell minden feltétellel – jegyezte meg Bán Péter kaposvári független pénzügyi szakértő. – Így iparost kell keresni, aki elvégzi a munkát, pontosan tisztában kell lenni azzal, hogy mit és milyen értékben fognak felhasználni a felújítás során, s azt is igazolni kell, hogy mindez mekkora energiamegtakarítást eredményez. – Szakemberrel fel kell mérni az állapotot, és dokumentálni, hogy a korszerűsítés minimum 30 százalékos energiahatékonysági javulást eredményez. 

 

Folyamatosan kell tájékozódni, érdemes figyelni a portált

– Alaposan kell tájékozódni, hogy mire kérünk támogatást – mondta érdeklődésünkre Bán Péter kaposvári független pénzügyi szakértő. – Hőszigetelésre, tető- és nyílászárócserére, fűtés-, valamint melegvíz-korszerűsítésre is lehet támogatást kérni, sorolta a szakember, aki legalább ötven ügyfél pályázati anyagát készíti éppen elő a benyújtásra. A szakember azt javasolta, aki teheti, fogadjon pályázatírót, mert ha például olyan anyagok kerülnek a pályázatba, amelyekre nem jár támogatás, máris felesleges volt minden előkészület, nem jár a támogatás. Azt is jelezte, hogy érdemes naponta figyelni a pályázati portált. Az Otthonfel­újítási Programra 108,24 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, a somogyi járások többségében maximum 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás és 2,5 millió forint kamatmentes hitel vehető fel 1 millió forintos önrésszel. A kaposvári és siófoki járásban 3 millió forint az igényelhető támogatás, és 3 millió forint a kamatmentes hitel összege. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában