Balszerencse

2024.06.07. 09:00

Rendőrautónak csapta a roncsot, jogosítványa sem volt

A vele utazó gyereket sem tudta bekötni, maradandó sérülést szenvedett.

Kovács Gábor László

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásával vádol az ügyészség egy a negyvenes éveiben járó férfit, mert súlyos balesetet okozott. A többszörösen büntetett előéletű férfi 2022 decemberében Öreglak felől Lengyeltóti irányába közlekedett az általa vezetett gépkocsival, melyben élettársa kiskorú fiát szállította utasként. A vádlott soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, illetve az általa vezetett autó is alkalmatlan volt a forgalomban történő részvételre, mert amellett, hogy a jármű műszaki engedéllyel nem rendelkezett, gumiabroncsai elöregedett állapotúak voltak, az első gumiabroncsok mintázata és mérete egymástól eltérő volt, illetve a gumiabroncsokban levő légnyomás is alacsony, ráadásul kerekenként különböző volt.

A sofőr a télies, esős útviszonyok között a járművel egy jobbkanyarhoz ért, melynek elején gázt adott, majd a sebességváltót üresbe kapcsolta, ezért az autó hátulja megcsúszott. A férfi hirtelen balra ellenkormányzott, emiatt azonban a jármű megpördült, majd átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol ekkor egy szabályosan haladó rendőrségi gépkocsi közlekedett. Ennek csapódott neki frontálisan. 

A balesetben a vádlott biztonságot övet nem használó kiskorú utasa, illetve egy rendőr sérült súlyosan, a fiatal sérülései maradandó fogyatékossággal gyógyultak. Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő férfi ellen végrehajtandó fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában