A dél-zselici erdő királyai után Alaszka ragadozói nyomába ered

– Most négy hetet voltam itthon, hogy a csodálatos rengetegben megörökítsem a somogyi szarvasbőgést – kezdte el mesélni legutóbbi kalandjairól Bágyi Ferenc. A szép őszben a száraz időben hű társa ezúttal a Leica cég legújabb fényképezőgépe volt, mellyel, mint mondta, a régi optikái is újra életre keltek. – Színpompás felvételeket sikerült készítenem, s a szerkezet most úgy működött, hogy a friss fókusszal két, vagy másfél ezredmásodperccel rövidebb idő alatt tudtam megörökíteni a pillanatot az erdőkben – avatott be az újítások világába is. Mindez azért fontos, mert azt kapja a képen, amit lát, azonnal. A színvilágra sem lehet panasz, az élénk vörösek nem fakultak a digitális szűrőkön, s a zöldek olyanok, mintha vele álltunk volna a cserjék között, vagy ott térdeltünk volna vele a magaslesen. – Szerencsés napjaink voltak, az idei szarvasbőgés, már a természetfotós szempontjából, nagyon eredményesre sikerült – összegzett. Azt azért tudni kell, s erre külön figyelmeztetett, nincs bevált receptje a szép fotóhoz, mert a végső szót mindig a természet mondja ki az adott pillanatban. – De azt is jól észbe kell vésni, hogy a szerelmet nem lehet elmesélni, azt át kell élni – fűzte hozzá arról, hogyan érez, amikor a lábodi erdőben láthatja a szarvasokat.

Bágyi Ferenc ezúttal nem csak a somogyi erdő királyaihoz került közelebb, de például egy kisebb aranysakál-falkát is megörökített, egészen közelről. – Meglepően hasonlóan járták körbe a terültet, mint az alaszkai farkasok szokták az ottani agancsosokat – elevenítette fel a kép előzményeit, – hárman mozogtak valami kisvadra vadászva, az egyik felvételen egyszerre sikerült lefotóznom a triót.

Az sem mindegy, hogyan viselkedik a fotós munka közben, mert az kevés, ha csak ott vagyunk, jelenlétünk nem okozhat kárt. – Addig nem szabad eljutni, hogy egy-egy terület a fotós, vagy a filmes miatt, szakkifejezéssel élve: zavart legyen, mert oda akkor évekig nem mennek vissza a szarvasok, ezért sokszor bizony tudni kell lemaradni a képről – osztotta meg tanácsát. Illő távolságot kell tartani a természetben, s respektálni kell minden rezdülést, különben az ember átveszi a szerepet, s akkor az már nem ugyanaz a kép. Mint ahogyan a világot megjárt fotós mondta, nagyon haragszik azokra a populáris, nem természet, hanem természetközeli filmekre, amikor az ember olyan közelségben mutatja be az állatot, ami már messze esik a természetesről, példaként olyan tévéseket mondott, akik előszeretettel állnak kamera elé medvékkel, vagy mérges elefántokkal a háttérben. – Az állatokon látszik, hogy ilyenkor nem a megszokott módon viselkednek, de nem tudják elmondani, ezért az embernek kell nagyobb tisztelettel bánnia velük, különben az utókorra örökíteni kívánt természeti jelenség intimitása elveszik a népszerűség hajhászása közben.

A Németországban élő Bágyi Ferencnek nem unalmasak a hétköznapjai, a napokban indul el, mondhatni szokásos alaszkai túrájára a Yukon folyó környékére. Ezúttal is a fehér fejű rétisas téli portyázását igyekszik megörökíteni, két magyar fotós barátja is elkíséri a nem hétköznapi útra. Fáth Péter, a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke, valamint a Somodi Ferenc, Kecskeméti, lajosmizsei gazdálkodó, akinek munkáját nemrégiben Magyarország Legszebb Birtoka díjjal is elismerték, ugyancsak vele tart. A programban nem csak a legendás sas útvonalát követik, a közeli nemzeti parkban is időznek pár napot, ahol egy gleccser meglátogatása szintén az úti cél között van.