Agyakat etet az ősemberrel új könyvében a legsikeresebb író

– Ön Magyarország legsikeresebb írója. Mennyire van önön nyomás emiatt?

– Tagadhatatlan, hogy van, de jelentősebb a lelkiismereti kérdés. Az ember sajnálja azt az időt, amit nem írásra fordít. Amikor lenne lehetőségem kicsit lógatni a lábam, mindig elgondolkodom rajta, hogy vajon jó lett-e, amit előző nap írtam. A másik pedig, hogy nehéz lenne elviselnem, ha csalódnának bennem az olvasók.

– A történeteinek olyan helyszínt választ, ahol járt is személyesen. Ez az írás szempontjából fontos?

– Igen, nekem nagyon fontos. Nem csak azért, mert az én tisztességem is azt kívánja, hogy amiről írok, arról legyek meggyőződve. De azért is, mert meg lehet érezni a könyvről, hogy valódi élményeken alapul. Az olvasók legtöbbször azt mondják: azért szeretik a regényeimet, mert szinte látják maguk előtt azt a világot. Na most ez azért van, mert én ott voltam. Más irományaiból, könyvekből vagy lexikonokból nem tudnám, hogy amikor az ember éjszaka kimegy a tengerpartra, nyikorognak a pálmafák az erős szélben. Vagy azt sem tudnám, hogy a papagájok éjjel rikoltoznak. Ehhez ott kell lenni, nem lehet valahonnan csak úgy leírni.

– Tisztában van a helyszínekkel, az adott kultúrával, de sokszor vannak szörnyek a történeteiben. Őket honnan meríti?

– A népek, amelyeknél megfordultam, gazdag mitológiával rendelkeznek, tele szörnyekkel. A Vijjogók című új könyvemben szereplő lényeket például a görög mitológiában szereplő hárpiákról mintáztam. Nem emberek, nem is madarak, hanem egy istennő emberevő gyermekei. Előfordul, hogy fogok egy történeti problémát, aminek nincs megoldása. Például a Neander völgyi emberek eltűnése ilyen. Erre több elmélet is van, közülük az egyik, hogy kiirtották őket. Na most erről szól a A nagy mészárlás című könyvem. És én azt mondtam: ezek nagy termetű, filozofikus emberek voltak, akik nem beszéltek, hanem telepatikus úton beszéltek egymással. Persze a Háború és békét nem tudták így közölni egymással, de figyelmeztető üzeneteket igen.

– És mi az elmélete a kihalásukra?

– Jöttek a cro-magnoni emberek, akik megölték és megették őket, pontosabban az agyukat. A lényege a dolognak az, hogy ez nem tudományos mű, ezt minden író-olvasó találkozón elmondom. Én kutató voltam, úgyhogy csak a kézzel fogható igazságnak hiszek. A fantasztikus könyveimhez csak az ihletet, a problémát merítem a tudományból.

– Miért lett végül is kutatóból író?

– Gyerekkorom óta az volt a vágyam, hogy író legyek. Csak eleinte a kutatói tevékenységem volt a meghatározó és időm akkoriban nem is nagyon volt írni. Aztán eljött a pillanat, amikor úgy éreztem: sok probléma van, amelyeket meg lehet írni és tudatni lehet az emberekkel, hogy ezek milyen érdekesek. Meg volt bennem a késztetés az írásra, mert senki sem ismerte volna meg ezeket a történeteket, ha nem mesélem el.

– Honnan jött ez a késztetés?

– Van egy sejtésem! Az egyik nagyapám református lelkész volt és ő maga írta a prédikációit. Bibliai történeteket dramatizált és megtanította a gyerekeknek, amit aztán ünnepeken előadtak az iskolában. Lehet, hogy a nagypapa vére csörgedezik az ereimben.

– Ön háromféle néven is ír, de mi történt Frank Cockney-vel?

– Frank Cockney elveszett a hosszú út porában! Amikor őt írtam, már jelentek meg könyveim Leslie L. Lawrence néven is. Jelentkezett nálam egy kiadó, hogy szeretnének kiadni egy-két könyvet, de nekik amerikai főhős kellene. Leslie egy jómodorú, viszonyla normális pali, nekik ennek az ellentéte kellett. Én nem akartam őt átformálni, ezért találtam ki Frank Cockney-t. A cockney egyébként a londoni kikötő munkások nyelve, amit rajtuk kívül a kutya sem ért. Megírtam a könyvet, sikeres lett, aztán tönkrement a könyvkiadó. Nem miattam, de ezután már nem akartam vele foglalkozni. Úgyhogy Cockney eltűnt a ködben.

– Mit csinál szabadidejében, ha esetleg éppen nem ír? Olvasni szokott?

– Állandóan írok, de persze szeretek olvasni. Mindenevő vagyok, elsősorban a történelemmel foglalkozó regényeket olvasom szívesen. Ami könnyen olvasható, kellemes. Akár az orosz történelemről, akár VIII. Henrik feleségeiről.Persze tudományos tanulmányokat is szoktam olvasni, s sok szépirodalmat, akár kínai regényt is.

– Sokat utazott élete során, s ha jól tudom mostanában is sokat utazik. Van kedvenc helye a világon?

– Az egyetemen mongol szakon végeztem és a nagy füves puszták régiójának voltam a kutatója a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként. Nekem az a második otthonom. Úgyhogy, ha választanom kell, akkor nem mondhatok mást, mint Mongóliát.