Saját nagymamája bőrébe bújt a szerző lánya a Sej, szellőkben

A nágocsi kastély az államosítás után iskolaként működött az ötvenes években. Ekkor kapták a nagy feladatot tanárok és diákok: Rákosi Mátyás születésnapjára egy előadást kellett létrehozniuk. A kor szelleme azonban korlátozta a lehetőségeket. A helyi, írástudatlan cselédből lett pártaktivista cenzúrájának köszönhetően közismert dalok és versek nyertek új értelmet átírt szövegükkel. A komikus helyzet mögött azonban több sorstragédia is állt. A fiatal iskolaigazgatónő egy részről külső szemlélőként sodródott az eseményekkel, másfelől pedig igyekezett menteni a menthetőt.

– A történet alapja valós – mondta Török Tamás, aki négyéves volt, amikor elköltöztek Nágocsról. – Édesanyám vezetéknevét megváltoztattam, de nagyon sok eredeti név benne maradt a történetben. A főszereplő karakterét a nagybátyám ihlette, akinek felesége a közönség soraiban foglalt helyet. Az előadás közben a nágocsiak az ismerős nevek hallatán bólintottak, összenéztek, vagy éppen felkapták a fejüket. A helyszín napjainkban is ugyanúgy néz ki, mint akkor, amikor a kastély értékeinek széthordása után iskola működött itt. A falakat, amelyekről azóta is hiányoznak a dísztárgyak, a képek, akkoriban festették hengerrel mintásra, azóta sem változott itt semmi.

– Teljesen olyan a kastély, mint gyermekkoromban volt, én itt jártam végig az alsó tagozatot – mondta Török Emőke, a szerző nővére. – Még egy fényképet is elhoztam az évfolyamunkról. Összesen heten voltunk, és gyakran összevonták az osztályokat, a hatalmas épületben szinte elvesztünk.

A színdarabot már korábban, többféle szereposztásban is eljátszották, de most Török Anna, a szerző lánya bújt saját nagymamája bőrébe. – Nehéz alakítás volt ebben a közegben, mert olyan emberek nézték, akik családtagok, és ezért felelősségteljesebbnek éreztem, hogy a nagymamámat alakítom – mondta Török Anna. – Nehéz volt megállni könnyek nélkül.

A nágocsi kastélyban az ötvenes években eredetiben játszódott le a fiatal tanítónő története. Most egy mintaprojekt részeként hozták haza azoknak, akik akkoriban ismerték a tanítónőt.

– Egy véletlen kapcsán találkoztam Török Tamással egy kaposvári rendezvényen – mesélte Zichy Éva, a mintaprojekt mentora. – Amikor kiderült, hogy mindketten nágocsiak vagyunk, és neki még van egy története is a faluról, azonnal elterveztük, hogy meg kell mutatnunk a helybelieknek. Akkor még nem is sejtettük, hogy egy év múlva valóra válik az álmunk és egyedülálló magyar színháztörténeti pillanatnak lehetünk tanúi a kastély falai között – tette hozzá Zichy Éva, aki férjével együtt a nágocsi kastély vagyonkezelője.

– Egy pályázat kapcsán sikerült megvalósítani, hogy az előadást „hazavigyék”. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum adott lehetőséget a mintaprojekt létrehozására. Tizenhét megyéből, huszonöt nyertes pályázat érkezett, ezek egyikét a tabi könyvtár tudhatja magáénak. A projekt lényege, hogy olyan közösségfejlesztési modelleket valósítsanak meg, amelyek erősítik a helyi társadalmi részvételt, a lokális identitástudatot, és segítenek feltárni, megőrizni a helyi hagyományokat, kulturális örökséget.

A programsorozat több kulturális intézmény együttműködéséből jött létre civilek bevonásával. A középpontban jelen esetben helyi örökségként Zichy Mihály, helyi grafikus fejedelem és munkássága áll. A nágocsi kastély, ahol az ötvenes évekbeli történet játszódik is a Zichyeké volt korábban.

– Nem lehet azonban mindent Zichyhez kötni, de az ő élete is ihletett egy amatőr színielőadást, amelyet egy gálaest keretében szeptember 29-én mutatunk be – mondta Zichy Éva, aki hozzátette: a tabi könyvtár együttműködésének köszönhetően térhetett haza a nágocsi történet.

Egykor Rákosinak, most Ivancsics Ilonának is tapsolhattak nágocsiak. – Az 1956-os események hatvanadik évfordulója kapcsán kértük fel Török Tamást, hogy rendezze meg társulatomban a színdarabját – mondta el érdeklődésünkre Ivancsics Ilona, aki a pártfunkcionáriust alakítja a darabban. – Egyik vágyunk volt, hogy visszahozzuk, és nagy öröm volt, amikor érkezett a telefonhívás, hogy eredeti helyszínre hozhatjuk az előadást egy pályázatnak köszönhetően.

Hatvan évvel ezelőtti iskolai füzetet is őriznek még a faluban

– Nekem duplán érdekes ez a történet – mesélte Bíró György László. – Én ugyanis itt tanítottam, és meg is írtam a kastély történetét. Iharosberénybe jártam általános iskolába, gyerekkoromban 80-90 százalékát átéltem annak, amit az előadás megmutatott, felnőttként pedig részese voltam. Magyar népdalok helyett orosz dalokat tanultunk. Arra is emlékszem, hogy Török Károlynak tanítóként meg kellett szerveznie az úttörőcsapatot, és a szülők nem járultak hozzá, mert azt hitték, a gyerekeket elviszik Szibériába. A hitoktatást viszont mindenki igényelte volna, pedig akkoriban a vallásellenes nézetek uralkodtak – mondta a nyugdíjas tanár. Felesége még a bizonyítványa fénymásolatát is magával hozta az estére, és azt is elárulta, hogy őrzi a hatvan évvel ezelőtti iskolai füzetét, amelyet még a Török házaspár tanítóskodása alatt használt. Abban a történelmi korszakban, amikor még azt is jelenteni kellett, hogy a tanulók két méter hatvan centit ugrottak távolba a testnevelésórán.