Hol a németek lőtték, aztán a szovjetek ágyúzták szülőfaluját

Szilvási Jenő édesanyja korán megbetegedett, de ahogyan erről az idős férfi fogalmazott: az apai házban csak olyan kellett, aki dolgozni tudott. Édesanyja viszont 16 évig nem tudott járni, az orvosok sem tudták megállapítani, hogy miért, pedig még egy pesti klinikán is vizsgálták. Így hát Szilvási Jenőt már 12 éves korában munkára fogták a családi gazdaságban. Tíz hold földje volt a nagyapjának, aki azonban 1943 augusztusában meghalt. Szilvási Jenő akkor volt 16 éves. A férfi munkák azután rá hárultak, mert onnantól a beteg édesanyjával és a nagymamájával magukra maradtak. Amikor erre emlékezett, elfutotta a szemét a könny.

– A háborút nem kerültem el: 44 december elsején a visszavonuló magyar katonák, repülősök 37 lovas fogatot vittek el a faluból, velük mentem én is – idézte fel Szilvási Jenő. – Elvittek bennünket előbb Nagybajomba, aztán 2-án Marcaliba értünk. Ott elvették a lovainkat, és azt mondták, aki el akar menni haza, elmehet, de kocsi és ló nélkül. Így hát onnan gyalog jöttem haza.

December 3-án hazaért, és 6-án bejöttek az oroszok a faluba. Először egy lovas kozák kereste a „nyemci”-ket, vagyis a németeket. Szilvásiék házába is elszállásoltak hat orosz katonát, őket pedig karácsonyig kitelepítették Zselickisfaludra. Nagybajom környékén ugyanis megállt a front 126 napig, ezalatt Kisbajom 9-szer „cserélt gazdát„. Hol a németek lőtték, aztán a szovjetek ágyúzták.

– Zselickisfaludról elhajtottak bennünket malenkij robotba három napra – emlékezett az idős férfi. – Szendipusztán, Jákón, Kaposmérőn ásattak velünk lövészárkokat. Két embernek tíz méter hosszan kellett ásni 180 centi mélyen. Nagy hideg volt, a fagyott földet csákánnyal bontottuk, szekercével faragtuk. Aztán jött az orosz, a kesztyűs kezét végighúzta az árok falán. Mert simának kellett ám lennie, nem volt szabad, hogy megakadjon a keze. Aztán a 21. éjjel megszöktünk.

Amikor hazaértek Kisbajomba, csak a romok fogadták őket, mert a házuk találat kapott. – Az orosz katonák közben levágták a teheneinket, a hízókat, a baromfiakat – folytatta az emlékezést. – 1945 április hatodikán mentek el, és hetedikén meghalt édesanyám, így ketten maradtunk a nagyanyámmal. Akkor léptem a 18. évembe.

Hat és fél hónap kórházban

Később a kisbajomi termelőszövetkezetben dolgozott fogatosként, de 1956 őszén megszűnt a téesz a forradalom után. 1961-ben alakították meg újra. Szilvási Jenő tüdőgyulladást kapott, és majdnem meghalt, hat és fél hónapig feküdt a kaposvári kórházban. A felépülése után pénztáros és adminisztrátor lett a téeszben.

1950-ben vette el feleségül az iharosberényi Borbás Máriát. A betegsége idején a felesége a hat és fél hónap alatt mindennap bement hozzá a kaposvári kórházba, miután otthon megetette az állatokat. Később egy lányuk született, aki ma Kutason lakik. Két unokájuk és öt dédunokájuk van. Az idős házaspár a kisbajomi porta körül maga tart rendet. Szilvási Jenő panaszkodott a korára: az ősszel még fel mert ülni a biciklire, de most már nem.