Mucsi: sok mindennek kell összeállni, hogy egy jó előadás szülessen

Alig akad, aki nem ismeri: Mucsi Zoltánnak rendkívüli népszerűséget hoztak a sorozatok és a filmek, és az internet tovább növelte a rajongótáborát. Ám úgy veszi észre, hogy a fiatalok közül sokan már nem látták a filmjeit, csak részleteket belőlük a neten. Legutóbb betért egy dohányboltba, ahol az eladó megjegyezte: Maga olyan, mint a Mucsi! Talán azért, mert én vagyok, hangzott a válasza. Mire az eladó: Na ne szórakozzon!

– Csak egy kiváló karakterszínész tudja megmutatni a kisemberek frusztráltságát. Honnan veszi a figuráit?

– A környezetemből, mert az ember elsősorban arra reagál, ami körülveszi. Ez nyilvánvalóan egy görbe tükör, nem dokumentarista jellegű. Ugyanakkor fontosnak tartom a kortárs darabokat, mert a színháznak reagálni kell a korra. Nem ad választ, de kérdéseket tehet fel.

– Sokáig szorongott a színpadon.

– Már negyvenkét éve lébecolok a színházi pályán, mégis olyan, mint egy próbaidőszak. Most is vannak kétségeim, de fiatalon még inkább voltak. Ebből marad az embernek az élete végéig. Ez egy ilyen pálya, nagyon sok mindennek kell összeállni ahhoz, hogy egy jó előadás szülessen.

– Fiatalon focista akart lenni, de dolgozott hajógyárban, hírlapi kézbesítőként, és géplakatos az eredeti szakmája.

– Tehát a kalapácsot nem fordítva fogom a kezembe. Több lábon kell állni. Amikor Budapestre kerültem, a Fradi labdarúgója akartam lenn, de az első edzés után láttam, hogy ennek a karriernek vége. Úgy is mondhatnám, látták, hogyan focizom, és mondták, hogy menjek inkább géplakatosnak. Ott meg azt mondták, hogy menjek el színésznek, mert úgy kevesebb kárt okozok. Betyárbecsületből elvégeztem a géplakatosságot, de tudtam, hogy nem ez lesz a szakmám. Dolgoztam a vasútnál is, az volt a vasút aranykora. Volt olyan tervem is, hogy sportújságíró leszek. Aztán egy barátom elhívott a Kőtövis nevű amatőr színtársulatba, ott mondták, hogy ehhez van érzékem. Boldog időszak volt, de nem gondoltam, hogy később ebből fogok megélni.

– Nemcsak kalapácsot, tollat is fogott a kezébe és novellákat írt.

– Néhány dolgot fiatalabb koromban önterápia jelleggel kiírtam magamból, de ezek igazából a kukának készültek, hogy az ember ne üresen vigye le a szemetest.

– De aztán jöttek a sikerek. A szolnoki színházban töltött 15 év után a fővárosba ment, és következett egy legendás Szentivánéji álom előadás 1994-ben.

– Ott forrasztódtunk össze Scherer Péterrel, azóta gyűrjük egymást. Jöttek a Jancsó filmek, és hálás vagyok a sorsnak, hogy sok nagyszerű emberrel hozott össze, említhetném Grünwaldsky Ferencet is. Miki bácsit az egyik legnagyobb alkotónak tartom. A Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten című film különösen kedves számomra. Ezt Miki bácsi lezárásnak tekintette, de Pepének és nekem szerepem volt abban, hogy kedvet kapott a további filmcsináláshoz.

– Shererrel nem mennek egymás idegeire?

– Negyed évszázad alatt sokat kibír egy kapcsolat. Az alkotó munkában vannak viták, bizonyos dolgokat másképp látunk, de egy mederbe kell terelni a gondolatokat az alkotáshoz. Van, amikor ez könnyebben, van, amikor nehezebben megy.

– Sokat dolgozik?

– Ha havi 26-30 előadás és tizenvalahány darab soknak számít, akkor igen. Jó lenne 65 éves korom után csak négyet játszani havonta. Engem megevett a színház. Sokáig hagytam, mert azt éreztem, hogy mindenek fölött áll. Most már nem így van: mindenek felett a család áll.

– Négy gyermeke van, a negyedik egy örökbe fogadott kislány. Hogyan teljesedett ki a család?

– Először szerelmeskedni kellett, aztán megszülni és felnevelni a gyerekeket. Ha osztályozni kellene, akkor 11-es apa vagyok egy 10-es skálán, de ha gyerekeimet megkérdeznék, akkor nyilván azt mondanák, hogy 2-3-as, és ebből kijön egy jó 6-os átlag.

– Vidékre jár pihenni.

– Az apósomnak van egy háza Szalafőn, húsz egynéhány éve járunk oda, hol rövidebb, hol hosszabb időre elfoglaltságtól függően. Amíg a gyerekek kisebbek voltak, egész nyáron ott voltak. Nézzük az eget, a gólyákat, a vadakat a lesen, beülök a lugas alá. Jó a csend, a csillagok. Aki évente 220 előadást játszik a színpadon, mint én, az a csendet szereti.

– Hogy látja a színház mai helyzetét?

– A színházi életbe beleszól a politika, ezt hol keserűen, hol vidámabban fogadom. Most éppen nem a legvidámabb korszakát éli a színház. Sok nehézség van, aminek nem biztos, hogy kéne lennie.

Még éppen elviselhető népszerűség

Úgy véli, hogy éppen a határán van az elviselhető népszerűségnek, dacára annak, hogy a tömegközlekedést használva a metrón gyakorta kérik fel az utasok arra, hadd készítsenek szelfit vele. A TIT-ben folytatott beszélgetésen kifejtette, hogy szerinte a színészek nagy része nem azért választja ezt a szakmát, hogy felismerjék az utcán. Elmondása szerint ő fiatalon azért vágott bele a színészetbe – amellett, hogy jóval többet fizetett, mint a hírlapkézbesítés –, mert meg akarta változtatni a világot. Ma már azonban erős kétségei vannak abban, hogy tényleg meg tudja-e váltani a világot a színház. Azzal együtt, hogy arra a műsorvezetői kérdésre, hogy elégedett-e az életével, úgy felelt: ha 1979-ben eléje teszik a listát, hogy miket fog elvégezni a jövőben, a felét is aláírta volna.