A konzulátus segített hazajutni a kaposvári tortaművésznek

– Február harmadikától voltam már kint az Egyesült Államokban – emlékszik vissza Koczka Judit. – Április hetedikéig szerettem volna maradni. Már elutazásomkor is lehetett tudni, hogy Kínában fertőz a koronavírus, így biztos, ami biztos alapon vettem itthon kesztyűt, maszkot. Mint kiderült, erre később nagy szükségem is volt...

Ahogy a vírushelyzet egyre jobban eldurvult, úgy követte Judit is egyre nagyobb figyelemmel a helyi és a magyarországi híradásokat. A vírus terjedésének megelőzése érdekében tett szigorító intézkedéseket, az államokban is mindenki igyekezett betartani. Otthon maradtak, és vártak.

– Amikor a magyar híradásokban azt láttam, – folytatja Koczka Judit – hogy minden magyart felszólítanak, térjen haza, én is elkezdtem repülőjegyet foglalni. Sajnos többszöri alkalommal sem jártam sikerrel. A légitársaságok rendre visszamondták a foglalásomat, így nem tudtam hogyan utazok haza. Ekkor vettem fel a kapcsolatot a washingtoni magyar konzulátussal, és kértem konzuli védelmet. Ez egy nagyon hasznos dolog, egy e-maillel kérhető, és onnan a konzulátus figyel ránk, segít ha baj van.

A konzulátus nagyon aprólékos, gondos munkát végzett Judit szerint. Naponta legalább kétszer felhívták, segítő szándékukról biztosították, megkérdezték, van-e szállása, pénze, gyógyszere, egyáltalán jól van-e. Nagyon jól esett ez a gondoskodás Juditnak.

– Tőlük kaptam a hírt, hogy a magyar kormány különgéppel hozza haza a külföldön ragadtakat – mondta el Koczka Judit. – Folyamatosan változott az indulás időpontja, aztán egyik nap felhívtak, hogy gyorsan Washingtonba kell érnem, mert nemsokára indul a repülő. Nagyon furcsa volt látni, hogy a repülőtereken megállt az élet pár hete. Már senki nem akart repülni, a légitársaságok alig indítottak járatokat, én is szinte egy üres géppel érkeztem meg az USA fővárosába.

Washingtonban derült ki, hogy ismét csúszik a gép indulása, így két napot szállodában kellett tölteniük a kint rekedt magyaroknak. Judit elmesélte, megdöbbentő volt látni a máskor zsúfolt utcákat, hisz addigra szinte senki nem lépett már ki otthonából, a közterek kongtak az ürességtől.

– Végül a végig segítőkész konzulátusi munkatársaknak köszönhetően végül elhozott minket a repülőgép Pozsonyig – zárja le a történetet Kocka Judit. – Nem voltak terminálok, már a kifutó betonján kiszállítottak minket, maszkot kellett viselnünk. Onnan pedig buszokkal szállítottak minket a határig. Ott újra ellenőriztek minket, majd mivel már érvényes volt a szabály, miszerint minden külföldről érkezőnek karanténba kell vonulni, így kaptunk matricát az autónkra és az ajtónkra is. Kalandos, ám szerencsés hazaérkezésem óta itthon vagyok. Kicsit meg vagyok fázva, mivel asztmásként nem nagyon szeretem a légkondicionálókat. De nagyon figyelek magamra, és bízom benne, hogy nem lettem fertőzött.