Az anyaga változik, de üzenete örök marad

– Nyomtatott mintájú filc­anyag kerül középre, amelyet kivágok különböző formájúra, és mellé kettő nemzeti színű szalagot varrok. A gyakorlott mozdulatok után már gyorsan elkészül egy-egy kokárda Tuliné Kalász Mariann balatonboglári műhelyében. Közel félszázat varrt a nemzeti ünnep előtt. A legjobban keresett a kardmintájú, de kedvelt a tulipános, szíves és csákós is, sőt még madárformájút is alkotott.

– Már régóta terveztem, hogy egyszerű, de mutatós kokárdát készítsek, végre idén sikerült megvalósítani – jegyezte meg a balatonboglári kézműves, aki 2006 óta foglalkozik kézműves textiltermékek előállításával. Első munkahelye egy méteráruboltban volt, itt szerette meg a textileket. Március 15-e közeledtével gyöngyből, fonalból horgolt, sőt még nemezből készült kokárda is került fel a közösségi oldalra.

– A források szerint Szendrey Júlia tűzött először kokárdát Petőfi Sándornak a szíve fölé az 1848-as forradalom reggelén – mondta el Polgár Tamás, a megyei levéltár igazgatója. – A magyar kokárda a nemzeti függetlenedés eszméjét magukénak valló polgárok szimbólumává vált, de a szabadságharc leverését követően a bécsi kormány megtiltotta viselését, csak 1867-ben, a kiegyezést követően lehetett újra alkalmanként feltűzni. Katona Tamás történész 1994-es kutatásában az szerepel, hogy kívül volt a zöld szín, és belülre került a piros, de ennek ellentétes színvilága honosodott meg.

– A március 15-i ünnepségeken a kokárda a szabadság, az összetartozás szimbólumává vált.

A szív felől

A nemzeti színű kitűzőt először a francia forradalom idején használták. 1789-ben La Fayette márki készített kék-fehér-piros szalagszínekből kitűzőt, mert a fehér szalagrózsás királypártiaktól meg akarta magát különböztetni. A francia kokárdától eltérően a magyarok nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére, a szív felőli oldalon viselték a kokárdát.