Nagyatádon tartott előadást a világjáró erdei fényrögzítő

Barátja, akivel ifjúkori testépítés során ismerkedett össze, – Mister Dél-Afrika – Johannesburgból érkezett, hogy láthassa Ferit és személyesen gratulálhasson a 75 éves „fényrögzítőnek”.

Bágyi Ferenc kétrészes előadásának első felében elhangzott: sokan azt hiszik, hogy a fotós kimegy az erdőszélre vagy a vízpartra és máris jönnek a fotózni kívánt állatok. Mindez a legritkábban alakul ilyen egyszerűen. Néha órákat, napokat kell várni. Nagy derültséget keltett a szépszámú közönség soraiban, amikor elmesélte egyik kalandját. Egy vadász ismerőse megmutatta, hol várható az állatok átvonulása egy sekély partszakaszon. Bágyi be is rendezkedett, álcaruhában ágakkal teletűzdelve készen állt a fotózásra. De hajnali négy órakor megjelent egy horgász és kezdte összeszerelni a botokat.

Ha már elrontotta a fotózást, Feri úgy gondolta, megvicceli. Egy fa mellé állt és hangos reggeli köszöntéssel üdvözölte elrejtezve a fa mögött. A pecás nézelődött egy darabig, majd folytatta munkáját. Ismét hallatszott a köszönés, ismét körülnézett és visszaült. Közelébe osont és ismét köszöntötte. A férfi felugrott és kérdezte, maga mit keres itt?! Feri mondta, a II. világháború végét várja. Jött a válasz, annak már rég vége. – A fene vigye el! Már megint itt felejtettek – fejezte be az anekdotát, nem kis nevetés között.

Az előadás második részben állandó kísérőjével, Ágnessel együtt készített „Alaska-Yukon” – 4000 km hóban, jégben, – 30 fok hidegben” című filmjüket vetítették le. Eddig négy alkalommal tették meg a különleges utat, s azokból válogatta össze a videót. Érdekességként megemlítette, hogy térképre szinte nem is volt szükség, ugyanis Alaszkában mindössze négy főútvonal található. Meglepő volt, hogy a legközelebbi lakott település néha 100, 250 és 900 kilométer távolságra volt. Ezért az összes benzinkútnál tankoltak, nem tudták, hol lesz erre ismét lehetőség. Nem támaszkodhatott az iránytűjére sem, mert az, mint egy kerge őrült csak forgott legtöbbször körbe-körbe. Ha egy nagy jármű ment el mellettük, néha 10-15 percet is kellett várni, hogy a porhó leülepedjen, mert nem lehetett semmit sem látni.

Ha valaki árokba csúszik, rögtön belepi a hó. Nagyon kellett útközben vigyázni. Elég sok állattal is lehet találkozni az úttesten. Ők is rájöttek, hogy az úttesten nem kell hasig érő hóban menniük. Sajnos, ami nálunk szép, mint például a magas fenyők, ott épp a legszebb kilátást takarják el. Fotós szemmel ezért nem szeretik. Ahogy haladtak Dél felé, mind több madarat láthattunk, hallhattuk a madarakat. A második részt is egy zenés képsor zárta.