Mindent a kedves vendégért!?

Arató József festő 1968-ban végzett, így kellő szakmai tapasztalattal a háta mögött állítja: ma már nem tudna brigádokat kiállítani egy-egy jelentősebb munkára. Ő még a „falhengeres” időkben tanult, és sablonokat használva javította a veszprémi székesegyház beázott falait. Több tucat tanulója volt, akikkel elsajátíttatta a szakma megannyi fortélyát, így nem csoda, hogy tanítványai között jó nevű mesterek is akadnak, a hiány mégis szembetűnő. Arató mester, aki egy évtizede nyugdíjas, s minden évben abba akarja hagyni a munkát, úgy véli: nem megfelelő a képzési rendszer, nem jelentkeznek elegen, mindenki egyetemre törekszik.

– A közelmúltban 4 festőt tudtam volna alkalmazni, ám egy komoly sem jelentkezett a hirdetéseimre – mondta. – Olyan ugyan akadt, aki 20 ezer forintot szeretett volna naponta zsebbe kapni. Mondtam neki, szóljon, ha talál ilyen munkaadót, szívesen megyek én is…

Téglavörös hálószobák, a szürke a ravatalozók színe

A megyeszékhely által is elismert festő elmondta: megfelelő mesterre általában fél évet kell várni. Most a sötét téglavörös a menő a hálószobákban, de a szürke is kedvelt szín a különböző helyiségekben. Ilyenkor a mester a bajsza alatt megkérdi: nem kellene szebb színt választani? A szürke a ravatalozóba való, de természetesen mindent a kedves vendégért...

Gombos Gusztávné hatvanegy éve került a kereskedelembe.

A Rippl-Rónai feleségéről elnevezett Lazarine Illattár tulajdonosa azt vallja: minden emberfüggő. Az is, hogy milyen lelkületű a vezető, s milyen beosztottak fogadják a vásárlókat. Hiszi: mesterek a 3. évezredben is akadnak, még ha nem is oly nagy számban, mint évtizedekkel ezelőtt.

A Kaposvár Város Szolgálatáért díjjal elismert kereskedő ma is aktív, de ötunokás nagymamaként a családra is jut ideje; jóllehet, legfontosabb munkaeszköze telefonján kívül a mosoly, a segítőkészség. Szakmai nagyságokról, példaképekről beszélve elsőként említi Dévényi Zoltánt, a Balaton Füszért néhai vezérigazgatóját, meg Temesi Lajos áruforgalmi vezetőt, a balatonföldvári Kresz Ferencnét, a nagyatádi Stoff Istvánt, a kaposvári Ladiszlai Gézát és famíliáját, Karg Ferencet, valamint Neu József cukrászt. Állítja: a szakma megszállottjaitól mindig érdemes tanulni, hiszen ez lendíti előre a világ kerekét. Meg a szolgálatkészség. Gombosnéval is előfordult, hogy a húsvétvasárnapi ebéd idején csörgött a telefonja, s egy sütőipari cég vezetője arra kérte, azonnal induljon az üzletbe, mert nem volt ideje ajándékot venni a feleségének. S mivel az első, a második és a harmadik is a vevő, már kapta is magára kabátját.

Szenteste, parfümért sorban állva...

Még a 90-es években történt, amikor szombaton nem volt kötelező nyitva tartania a vállalkozásban működő üzleteknek, ráadásul december 24-e szombatra esett. Mivel a megyeszékhelyen a magánüzletek bezártak, így aki parfümöt vagy más kozmetikumot szeretett volna a fa alá tenni, s utolsó pillanatra hagyta a vásárlást, az indult a Lazarine-ba, ahol még délután 4 órakor is az utcára szorult a sor. Estére mégis állt a karácsonyfa, mert férje, az ugyancsak jó nevű kereskedő, Gombos Gusztáv feldíszítette, „csak” a halászlé maradt asszonyára.

A legkiválóbbaknak megadatott, hogy segédként dolgozhattak mesterük mellett

Nevét nem kívánta felfedni az a 70-en felüli, ma is szakmájának élő vízvezeték-szerelő, aki úgy ismeri Somogyot, mint a tenyerét. Állítja: egyre kevesebb a jó szakember, viszont bőven akadnak olyanok, akik mindentudónak gondolják önmagukat, s olyan munkákat is elvállalnak, amelyekről nincs is képesítésük. A szakik hiányát azzal magyarázza, hogy sokakat vonz a külföld, s nem biztos, hogy hazatérnek.

Vízben úsztak a szőnyegek

A vízvezeték-szerelőt éjszaka és a hétvégenként is riasztják. Ha ugyan be van kapcsolva a mobilja. Az egyik lakótelepi lakás fürdőjében éjjel megadta magát a nem is oly rég bekötött flexibilis cső. A prosztatagondokkal küszködő alsó szomszéd érzékelte először a bajt, ugyanis a WC-ben állva fejére csöpögött a víz. Kénytelen volt azon nyomban felcsöngetni a felette lakó idős hölgyet, aki majd szívbajt kapott, hiszen már a szőnyegei is vízben úsztak. Szerencsére a szerelő gyorsan ott termett és kicserélte a csövet.

Húsz év a vendéglátásban

Kisiván István Schnitta Sámuel-díjas éttermi mester, vendéglátó szakoktató néhány hónapja vonult nyugdíjba; 20 évet a vendéglátásban dolgozott – a Kaposban volt tanuló, pincér, vezető-helyettes majd étteremigazgató –, 27 évet pedig az oktatásban töltött, a Széchenyi-középiskolában. Tapasztalata szerint már csak a nagyobb vendéglátóegységekben találunk mestereket, ők is szinte valamennyien nyugdíj előtt állnak. Mint emlékezett: a 60-70-80-as években jeles generációk tanították a fiatalokat, s a legkiválóbbaknak megadatott, hogy segédként dolgozhattak mesterük mellett. Amikor a privatizációkor megszűntek a nagy vendéglátóipari vállalatok, a tanulók szülei fizettek azért, hogy gyereküket a legjobb szakik oktassák. Mint mondta, ez nem volt különösebb baj, ám az már igen, hogy nem alkalmazták a frissen végzetteket…

Arról is mesélt, hogy amíg a rendszerváltás előtt felszolgáló és vendég között közvetlen kapcsolat volt, addig a 90-es éveket követően már semmire sem jutott idő. Az étterembe betérők gyorsan, sokat akartak étkezni, kevés pénzért, és már távoztak is. Nem vitatja: vendégért élő, alázatos felszolgáló ma is akad, mint ahogy minden hájjal megkent pincér is. Őket, szerencsére, a jó szemű, igényes vendég rögtön kiszúrja.

Könnyek Szabad György szemében

Kisiván István elmesélte: Szabad Györgynek, az Országgyűlés egykori elnökének egy augusztus 20-i szónoklat után rendezett fogadáson, amikor megszegte az új kenyeret a Kapos Étteremben, könnyek gyűltek a szemébe. Harangozó József étterem-igazgatóval ugyanis kitalálták, hogy sonkát süssenek bele, s amikor az elnök kése hozzáért a húshoz, kijöttek a könnyei. Ismerte e szokást, de még nem találkozott vele.

Zwack Péter látogatása szintén maradandó élményeinek egyike. Az Unicum titkának néhai őrzője a Széchenyi-iskola csapatának angol szövetből készíttetett versenyruhákat, a felnőtteknek szmokingot. Még az ismert szakoktatónak is megvan a sajátja, de már nem tudja magára erőltetni…