Bárhol is járt, somogyi maradt

Amikor először kiment Németországba, még a márka volt a fizetőeszköz, idézte fel a 40 éves férfi. Tősgyökeres marcaliként a keszthelyi vendéglátóipari szakközépben végzett szakács-felszolgálóként, és nyáron a Balaton-parton dolgozott. A német vendégeivel barátkozott össze, akik hívták, mondván egy ügyes emberre mindenhol szükség lehet. A német tapasztalataival azután könnyebben helyezkedett el itthon, még a budapesti Gundel-étteremben is kapott állást, közben nekifogott a vendéglátóipari főiskolának. Aztán tengerre szállt, jöttek a világ körüli hajóutak. Három óceánjárón alkalmazták, összesen három és fél évet töltött hajón, kilenc útra szerződött. Minden kontinensen járt, végighajózott a Dunán és a Rajnán.

– Egyszerűbb elmesélni, hogy melyik országban nem voltam – mondta Vékony Péter. – A hajóséletben nincs család, sokan csak azt veszik észre hogy kiöregedtek, kiégtek, ezért tudni kell abbahagyni. A vendéglátós szezonmunka helyett stabilabb talajra vágytam a talpam alatt. Itthon a Hertelendy Kastélyszálló étterem igazgatója lettem. Felszolgálót kerestek, mondtam, hogy egy magasabb állás érdekelne, ezért szeretnék beszélni az étterem-igazgatóval. Azt mondták, hogy az nincs, mondom akkor majd én leszek. Nem voltam ott sokáig, és nem volt sok munka, de azt magas színvonalon kellett végezni.

Elment Svájcba, ahová nem vihette el a hajó. Feltöltötte az álláskereső anyagait az internetre, és egy hét nem telt el, az alpesi országból jelentkeztek. Igaz, csak egy pizzériába hívták, de elvállalta, mert szerinte felfelé könnyebb építkezni, lett is belőle aztán étterem-igazgató egy hotelben. Egy hegy tetejére került, kétezer méter magasan megismerkedett a feleségével, egy svájci lánnyal. Végül 15 év után abbahagyta a vendéglátást, egy kertépítő cégnél kezdett dolgozni, még gyümölcsösöket is metszettek, ehhez Svájcban iskolát végzett.

– Közben azon gondolkodtam hogyan tudom tartani a szüleimmel a kapcsolatot – emlékezett vissza a külföldi éveire. – Sok vendégmunkásnak az a problémája, hogy kimegy, összeszedi magát, vesz egy autót vagy adósságát rendezi, de ha sűrűn jár haza, akkor nem éri meg kint lenni. Ezen sokat gondolkodtam, még aludni sem tudtam miatta.

Aztán a véletlen jött a segítségére. A sajtról híres Emmentálban egy magyar kamion jött szembe, kifaggatta a sofőrt, hogy mit keresnek ott. Kiderült, hogy magyar akácfa karókat szállítottak Svájcba, mert ott nagy rá a kereslet. Az alpesi legelőket ezzel jelölik ki, villanypásztort húznak fel, mert a helyi fenyőfánál tartósabb az akácfa. Ha betérünk egy alpesi faluba, mindenhol karók sorakoznak az út mellett. Mivel mindig arra vágyott, hogy magyar termékkel csináljon karriert külföldön, belevágott egy faipari vállalkozásba. A családi autót lecserélte egy platós kocsira, raktárt bérelt, weblapot indított, szórólapokat készített, házról házra és marketing­rendezvényre járt egészen addig, amíg Svájcban akácfa karók eladásában a TOP 3-ba verekedte be magát.

– Kezdetben több magyar cégtől vásároltunk fel, aztán elhatároztuk, hogy a szülővárosomban elindítunk egy telephelyet, ahol itthon munkát tudunk adni másoknak – mondta Vékony Péter. – Vásároltunk egy telephelyet a marcali ipari területen, megalakult a kft.-nk. A rá következő nap édesapám, aki a helyi vezető lett volna, váratlanul meghalt egy gyors lefolyású betegségben. Svájcban három éve működött a helyi vállalkozásom, Marcaliban négy dolgozóval indultunk. Nem volt könnyű! Emlékszem volt, hogy Marcaliban targoncával felraktam a fát egy kamionra, elköszöntem a sofőrtől, majd onnan hazamentem. Ettem, édesanyámnál fürödtem, majd beültem az autómba és kimentem Svájcba. Kinyitottam a raktárt és üdvözöltem a döbbent szemeket meresztő, megérkező kamionsofőrt, mondván, hogy én fogom leszedni az árut.

A karókat ma is gyártják, de közben kialakítottak egy asztalosműhelyt, kerti termékcsaládot fejlesztettek ki. Babaházat, kutyaházat, madárládákat, virágládákat gyártanak kültéri használatra, mert az akác kezelés nélkül a leghosszabb élettartalmat produkálja. Vékony Péter kitanulta az asztalosmesterséget, mert egy svájci dolgozója fafaragó volt, mellette leste el a szakma fortélyait. Már 9 éve csinálja, a svájci céget megszüntette. Ötéves lett a marcali cég, az életük legnagyobb beruházását hajtották végre, amikor felállítottak egy kis csarnokot, Az összberuházás 33 millió forintba került, ehhez utófinanszírozással kaptak ötmilliós támogatást. Amikor nekiálltak, még nem volt vírus, de a járvány ellenére mindenképpen tető alá akarták hozni, határozta el a vállalkozó.

– Mindig próbáltam úgy élni az életemet, hogy mások indíttatást érezzenek, akik látják, gondolhassák azt, ha neki sikerült, akkor nekem is fog – fogalmazta meg a hitvallását. – Kemény munkával értem el mindent, egyszerű családból származva, háttér nélkül. Egy magyar termékkel akartam ösztönözni a kint élőket, hogy ők is segítsék az itthoniakat. Somogyi emberként somogyi cégeket igyekeztem keresni a vállalkozáshoz.

Az éghajlatváltozás keresztbe tett a faiparnak

Vékony Péter azt mondta, hogy a covidos időszakban most csak kapaszkodnak, mert nehezebben jön a nyersanyag a telepre. Nemrég egy embere jelentette, hogy karanténba kerül, de tovább dolgoznak. Ahogy fogalmazott, megpróbálnak erőt mutatni, hogy más se adja fel. Nagy céljaik vannak, szeretnénk több embernek munkát adni, ennek a feltételeit próbálják megteremteni. A Covid mellett az éghajlatváltozás is nehézséget okoz a faiparban, mert enyhébbek, rövidebbek a telek, emiatt nem fogy a tűzifa, kisebb a fakitermelés, a fűrészüzemek ellátottsága csökken. Hozzájárul ehhez, hogy egyre több napelem van és fával kevesebben fűtenek. Ennek ellenére olcsón adják a kalodás tűzifát. A férfi családja is Marcaliban él, bár a kislánya Bern-ben született, de oviba már Marcaliban járt, jelenleg a Mikszáth Utcai Általános Iskola 3/c osztályos tanulója, ahová az édesapa is járt valaha.

Fotók: Vékony Péter

Fotó: MW