Tökéletes házasság nincs, de törekedni lehet rá

Címkék#hit #házasság #Szentírás #elfogadás #döntés

Az országos átlagnak megfelelően, Somogyban a házasságok közel fele válással végződik. Az okok szerteágazóak lehetnek, mégis a megoldás valahol az alapvető emberi értékek megőrzése, és az élet kérdéseire adott képviselhető válaszok mentén keresendő.

Barkóczy László

Lőrincz Attila Sándor és felesége Vámosi Júlia tíz éve házasok. Három gyönyörű gyerek, Johanna, Franciska és Lukács szülei ők, és mint elmondták a tökéletes házasság nem létezik, de törekedni kell rá. Állítják, nincsen semmi titok, és minden kérdésünkre megvan a válasz több mint kétezer éve.

Attila és párja élete a hiten alapul. Ez ad számukra olyan meggyőződést, melyekkel szembe tudnak nézni az olykor eléjük tornyosuló problémákkal. Teszik ezt olyan nyugodtsággal és meggyőződéssel, amilyet a mai világban egyre ritkábban tapasztalhatunk.

– Amit szerintem nagyon sokan elfelejtenek, mikor párt választanak, az az, hogy te magaddal hogyan vagy – gondolkozott el Attila, mikor azt kérdeztem, honnan tudjuk meg, hogy tényleg az igazit választjuk-e, és vezetjük az oltár elé. – Szabad vagy-e arra, hogy merj elköteleződni. Ha megengeded magadnak, hogy igent mondj egy másik emberre, akkor az nem egy olyan elköteleződés lesz, ami rabságot eredményez. Sokan érzik manapság azt, hogy belelépnek egy házasságba, és akkor onnantól fogva rabságban élnek. Ha így tekintenek rá, akkor valóban az is lesz.

Júlia és Attila egy zarándokhelyen ismerkedtek meg, és az első beszélgetés után érezték, hogy ez több annál, minthogy kölcsönösen tetszenek egymásnak. De fontosnak tartották, hogy az ismerkedés minden lépcsőfokára rálépjenek, hogy tényleg megismerjék egymást. Mivel egy év alatt nem találtak olyan dolgot a másikban, ami szétválasztaná őket, akkor döntöttek arról, hogy jöhet az eljegyzés és az esküvő. De ahogy Attila elmondta, hiába a megingathatatlan hite, ő sem tudja, hogy adott helyzetben mindig jól dönt-e. De ha döntött, akkor azt a döntést képviseli.

– Minden ember hoz otthonról valamilyen mintát – vette át a szót Júlia. – Ha elég érett az ember személyisége, akkor el tudja dönteni, hogy az jó és követendő minta-e, vagy sem. Mindig eljön az a pillanat, mikor kívülről látjuk szüleinket, és dönteni tudunk, melyek azok a normák és viselkedésminták, amiket szeretnék mi is megvalósítani életünkben, melyek amiket pedig sosem. Amikor megismerkedtünk, nekem az lett volna logikus, hogy befejezem az egyetemet, beindítom a karrieremet. De annyira azt éreztem, hogy helyemen vagyok, és babázni szeretnék, hogy nem volt kérdés, hogy belépek-e a házasságomba.

Attila és Júlia tudatosan törekszenek arra is, hogy házasságuk ne a ki nem mondott sérelmek problémák gyűjtőhelye legyen.

– Figyelünk arra, hogy mindent megbeszéljünk – folytatta a gondolatot Attila. – Sokszor látjuk, hogy a problémák fő oka, hogy az emberek, a házastársak nem beszélgetnek egymással. Mi nem csak egymással osztjuk meg gondolatainkat és problémáinkat, de barátainkkal is. Tanácsot, segítséget kérünk tőlük, de szakemberhez is fordulnánk, ha éppen úgy érezzük, arra van szükségünk. De a házastársi lelkigyakorlaton is gyakran elhangzik, hogy kétféle beszélgetés létezik a házasok között. A háztartási beszélgetés, ami az életvitelükről szól, és tényleg fontos, de nem lehet túlsúlyban a másik rovására. Ami pedig a házastársi beszélgetés, ami a másik félről, a terveiről vágyairól kell hogy szóljon, és legalább olyan fontos, mint hogy mit csinálunk az következő napokban.

Ez annyira ésszerű és racionális, hogy a hit talán nem is látható benne elsőre. Júlia szerint pedig nagyon is ott van.

– Mi a mai világ trendjeihez képest viszonylag korán kerültünk össze. Én huszonkettő, Attila pedig huszonöt éves volt, mikor összeházasodtunk. A személyiségünk is folyamatosan változik, mint minden emberé, az életkor előrehaladtával. Szerintem ott jelenik meg a hit a döntésünkben, hogy ha valakire 22 évesen igent tudok mondani, ahhoz a racionalitáson túl bizony a hitre is szükség van. Én nagyon bátornak találom azokat a házaspárokat, akik összekötik életüket, de ehhez nem kérik a Jóisten segítségét. Én tíz évvel ezelőtt Attilát választottam, és ő engem. Nekünk is vannak természetesen vitáink, problémáink, melyeket közösen, a hit segítségével tudunk megoldani, elfogadni.

Attila és Júlia szerint házasságuk nem különleges, éppen olyan mint bárki másé. Ami különlegessé teszi az emberek többsége számára, hogy értékeken, közös, vállalt döntéseken nyugszik, melyhez a hitük nyújt erőt. Kívülálló számára ez jobbára láthatatlan, és Attila szerint ez így van jól. Ahogy ő fogalmaz, próbálj úgy élni, hogy az emberek kérdezzenek. Vagyis nem győz meg, és beszél rá semmire senkit, de ha az életéről kérdeznek, őszinte nyíltsággal beszél arról, mitől érzi magát boldognak, és házasságát működőképesnek.

– Nagyon fontos szerintem egy házasságban, hogy oda tudj figyelni magadra is, és legyen egy személyes kapcsolatod a Jóistennel – folytatta a gondolatot Attila. – Úgy kell együtt élnünk a házasságunkban, hogy elvezessük egymást végül a Jóistenhez. Ehhez az kell, hogy meglegyen a személyes istenkapcsolatunk.

Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy személyes istenhit lehet a jó házasság titka. De mint Júlia azonnal kijavít, nincs is titok. Hisz véleménye szerint amit az emberek többsége szerencsének és véletlennek gondol, az számukra a Jóisten.

– Nincs új a nap alatt, ugyanolyan szabályok mozgatják a világot nagyon rég óta. Igazából semmilyen titok nincs, illetve kérdés sem, amire ne találnánk meg a választ a Szentírásban. Csak elég nyitottnak kell lenni ahhoz, ezt értelmezni tudjuk, aztán pedig aszerint élni. Ha minket kérdeznek az emberek, akkor mi mesélünk. És akkor kiderül, hogy nincs titok.

De Júlia elmondta azt is, a válaszok nem csupán azok számára hozzáférhetőek, akiknek erős az istenhite.

– Nem kell ahhoz feltétlenül vallásosnak lenni, hogy valaki megtudja határozni, hogy mely értékek számára elfogadhatóak, és melyek nem – vezette be Júlia ezzel a jó embert fogalmát a beszélgetésbe. – Emberek vagyunk, szabad akarattal rendelkezünk. Ha a jó értékeket képvisel valaki, akkor igazából mindegy milyen vallású, jár-e templomba. Hiszen istennek tetsző módon él, még akkor is, ha esetleg nem is tud róla.

– Lehet a Szentírásra, mint olvasmányra tekinteni, egy történelmi műre – folytatta Attila. – De akkor nem vesszük észre, hogy amiről Jézus beszél, a csodák, a bűnös asszonyhoz való hozzáállása, és minden egyéb, megtörténik napjainkban is. Csak mások a nevezők és az előjelek. Mi inkább úgy tekintünk rá, mint egy útmutatóra az élethez. De ne azt gondold, hogy minden nap rongyosra forgatjuk, hogy megoldásokat, válaszokat keressünk. Ott van a könyvespolcon, és inkább egy lehetőség rejlik benne, mint egy bizonyíték. Minden részlete mást mondhat egy-egy élethelyzetre.

Az emberi értékek meglétét, és megőrzését, sőt tiszteletét szintén fontosnak tartják Attiláék.

– Amikor engem olykor tévesen meggyanúsít valaki, hogy nem szűzen léptünk bele a házasságunkba, szomorú leszek – gondolkodott el Attila. – Nem is azért mert butaságot beszél, hanem mert nem értem, hogy miért nem hiszi el amit mondok, miért kérdőjelezi meg ismeretlenül az állításomat, hiszen nem adtam rá okot. De azt veszem észre, hogy az embereknek egyszerűbb sokszor általánosítani, a hibákat keresni, mint őszintén beszélni a problémákról. Sok mindent nem merünk kimondani, akár házasságon belül is, mert attól félünk, hogy csorbul az a kép, amit magunkról kialakítani igyekeztünk. Pedig ez nem így van.