Bencze Ilona: Egymásba kapaszkodva vészelhetjük át a nehéz időszakot

– Hogy érzi: a színész-lét jobban koptatja az embert, mintha más hivatást szánt volna neki az Isten?
– Sajnos nem tudom, hiszen a „más hivatást” nem volt módomban kipróbálni. Húsz éves korom óta erre a pályára készültem, napjainkban sem sokat pihenek, Istennek hála. Talán inkább maga az élet, a megélt évek koptatnak minket, kit jobban, kit kevésbé, bármi legyen a munkája, hivatása. De az bizonyos, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, és abban sikere és öröme van, az inkább hozzáad az éveihez, mint elvesz.

– A szebbik nem képviselőit szerintem minden életszakaszban foglalkoztatja a kora. Ön, ha visszatekint különböző periódusaira – amelyek mindegyikében megtalálták a szerepek –, mindig elégedett volt?
– Lehet, hogy régen csak a szebbik nem akart sokáig fiatal és vonzó lenni, de manapság mindenki a korával, fittségével, szépségével, súlyával van elfoglalva. A saját testünkhöz való viszony erősen el van túlozva. Mintha az élet összes többi gondja és problémája mellékes lenne ahhoz képest, hogy miként nézünk ki. Mintha a lényeges dolgokról mindenáron „intézményesen” akarnák elterelni a figyelmünket. Erről szól minden a médiában. De nem akarom megkerülni a kérdését, persze, hogy én is szeretnék minél tovább elfogadható külsővel élni, és főleg egészségesen. Van valaki, aki nem? Teszek is érte. Elfogadtam a külsőmet korábban is, most is igyekszem, bár már nehezebb. Hogy régebben milyen szerepeket osztottak rám, abban a külsőm is szerepet játszhatott, de mára már – legalábbis remélem –, a képességeim, alkalmasságom, érettségem többet számít.

– Gyékényes, Zákányfalu, Csurgó, Kaposvár. Négy fontos település a művésznő életében, aki ötgyermekes családban nevelkedett. A somogyi gyökerek milyen érzelmi-lelki kötődést jelentettek s jelentenek?
– Erőset. Minden, ami vagyok, s amivé lettem, az részben a gyökereimnek köszönhető. Hogy ki, s milyen lelkülettel és érzelmi világgal vág neki a felnőtt életnek, az meghatározó. Szerencsére én sokat profitáltam a jóból, és tanultam a hibákból. A többit magam küzdöttem hozzá.

– Leánya, Gabi néhány éve megajándékozta egy unokával. Jóllehet: Görögország a választott hazája, de azért a nagymamaság valóság, s nem szerep…
– Ha volt valami, amire mindig tudatosan törekedtem is, az a színpadon kívüli „szerepjátszás” elkerülése. A visszajelzések azt mutatják, sikerrel. Amennyire lehetett, óvtam a magánéletemet a nyilvánosságtól, de teljesen persze nem sikerült. Így is össze-vissza írnak mindenkiről félig valós, és néha vérlázító valótlanságokat, megkérdezésünk és beleegyezésünk nélkül. Ne is beszéljünk róla! Ami a nagymama szerepkört illeti, mostanában természetesen elért, és örömmel játszom, de az életnél nincs szebb és jobb drámaíró, és a saját unokám a csúcs, ahogy a gyermekem is az volt. A legtöbb. Rajongásom, szeretetem, szerelmem tárgya Ő. Ha csak rágondolok, minden bajom-gondom elmúlik. Hála az Úrnak, ez egy viszonzott érzelem, imádjuk egymást.

– Életművében kiemelt helyen van a Macskák című musical, melyben évtizedekig láthattuk, s két macskát – egy fiatalabbat, majd egy idősebbet – játszott. Emellett filmszerepek és drámai alakítások sora várta, és önálló estjével még közelebb férkőzhetett a közönséghez. Maradt Önben némi elégedetlenség, amit nem kapott meg a színháztól vagy az élettől?
– Nem maradt. Olyan sok jó, értékes, érdekes feladatot kaptam az elmúlt 52 év alatt, hogy nincs hiányérzetem. A Macskák azért kirívó, mert 30 évig játszani egy darabban, az szinte példátlan. De annyi más, gyönyörű szerepem volt, amit csak az a közönségréteg láthatott, akik éppen akkor ott voltak. A film más, az megmarad, de a színpadi alakítások csak a nézők emlékében élnek tovább. Az élettől sem vártam többet, mint amit kaptam. A sors, a Teremtő adott és elvett, mikor mire volt szükségem a fejlődésemhez. És még itt vagyok.

– Két könyvvel is meglepte rajongóit; az Arány és erényt 11 év után követte Az egyik jön, a másik megy című kötete, melyben karakteresebben és nyíltabban utal a transzcendensre, mint a korábbiban. Gondolom, van még megírnivalója e gazdag életpályáról…
– Ezt sem erőltetem. Ha lesz mondanivalóm, esetleg leírom egy újabb könyvben. Folyamatosan jegyzetelek, gondolkodom, de hogy nyilvánosságra hozom-e majd, most még nem tudom. Az élet úgyis mutatja, mikor jön el az alkalmas pillanat. Ha meg nem, akkor úgy kell lennie. Az a csodálatos Erő, ami viszi előre a világot, és amiben rendíthetetlenül hiszek, ezt is elrendezi majd.

– Sok jókívánságot kap ezekben a napokban, köztük a somogyi közönségétől is, de Ön mit kívánna e jeles születésnapon szülőföldjének, színész- és rendezőkollégáinak és a jövő művészgenerációjának, amelynek tagjai most kéredzkednek fel Thália szekerére?
– Huh, sokat kérdez egyszerre, és nehezet kér tőlem. Nem kívánhatom ugyanazt mindenkinek, de ha igen, akkor sok-sok türelmet. Nehéz időket élünk, nem sorolom, mindenki tudja miben állnak ezek a nehézségek. Csak akkor fogjuk túlélni mindazt, ami van, és ami még vár ránk, ha a széthúzó, legyengítő, lélekölő történések ellenére egymásba kapaszkodunk. Nem bántjuk sem magunkat sem másokat, minden türelmünket, erőnket, szeretetünket a megoldásokra fordítjuk. Én sem tudom még, hogy csinálom majd, de rajta leszek. Ez most inkább „házi feladatnak” tűnik, amit ki-ki maga és kisebb közössége old meg. Kívánom a szülőföldemnek, közönségemnek, jelenlegi és leendő kollégáimnak, mindnyájunknak, hogy sikerrel vegyük ezt az emberpróbáló akadályt, és köszönöm a sok szeretetteljes jókívánságot. Ez olyan pozitív erő, isteni kegyelemmel párosítva, amire lehet támaszkodni.

Állva tapsolt a közönség a premieren

Bencze Ilona Nagykovácsiban él, de mindig örömmel látogat haza szülőmegyéjébe, Somogyba. Kisdiákként a zákányi iskolába járt, majd Kaposváron tanult a közgazdaságiban. Horváth Jenő, Both Rudolf, Vértes Elemér és Klujber László egyengette útját, míg jelentkezett a színművészeti főiskolára. Játszott többek mellett a kecskeméti, a soproni, a zalaegerszegi színházban, Pesten a Madáchon kívül a Játékszínben is, a Turay Ida Színházzal pedig bejárta az egész országot. Jelenleg Topolcsányi Laura Bakancslista című darabjában Hűvösvölgyi Ildikóval két, idősotthonban élő hölgyet játszanak – fergetegesen. Az október eleji premieren állva tapsolt a közönség a Turay Ida Színházban.