Vakáció

2023.07.04. 06:57

Számháború volt a tananyag a toponári nyári táborban

Az első héten csaknem száz gyerekre vigyáznak itt a pedagógusok. Sok diák mind az öt hetet itt tölti, nekik tartalmas programokkal készülnek.

Góz Lilla

Fotó: Muzslay Péter

Védőnői előadással kezdődött meg a nyári napközi Toponáron. – Megtudtuk, hogyan kerüljük a baleseteket, melyek az alapos kézmosás szabályai, mit együnk, hogy egészségesek legyünk – mondta el Liska Emma Larissza, aki öt hetet tölt a nyári napköziben. A Gyakorlós diák hozzátette: nagyon szeret a barátaival tornázni, társasjátékozni. Az előadás után a gyerekek a toponári iskola parkját fedezték fel. Előkerültek a labdák, megteltek a mászókák. – Én már tavaly is voltam a táborban és nagyon örülök, hogy itt találkozok a barátaimmal – mondta el Kovács Liliána Zafíra. Hozzátette: nagymamája neveli és vele kirándulnak majd Balatonakarattyára és Zalaegerszegre.

– Július harmadikától öt héten át várjuk a gyerekeket, az első napon nyolcvanöt alsós és felsős tanuló érkezett a város szinte összes iskolájából – mondta el Bánhegyi Tímea táborvezető. Hozzátette: rajta kívül négy pedagógus és két iskolaőr figyel a gyerekekre. Reggel hét órakor a város két pontján van a találkozóhely, innen buszokkal hozzák a gyerekeket Toponárra. Visszafelé négy órakor indul a járat innét. – A sportprogramok mellett kézműves foglalkozások lesznek, mint például agyagozás – jegyezte meg Bánhegyi Tímea. Hozzátette: a lisztvágó verseny a nagy kedvenc, mikor egy kupac tetejére érme kerül és egy vonalzó segítségével szeleteket vágnak és a legügyesebbek a hegy tetején tartják a pénzérmét. – Sok gyermek mind az öt hetet a napköziben tölti, ami nagy segítség a szülőknek, hiszen az egész nyárra nem tudnak szabadságra menni – mondta el a táborvezető. Hozzátetet: háromszori étkezést biztosítják, a legkedveltebb étel a bolognai spagetti és kelt tészták, de dinnyéből és barackból sem szokott maradni.

A pedagógusok heti váltásban dolgoznak a nyári napköziben. Minden évben vannak új tanítók, tanárok is. Meszesi Csenge tanítónak tanul a MATE Kaposvári Campusán, de dolgozik már a toponári iskolában napköziben és pedagógus asszisztensként. – Ez az első nyári napközim és két hetet töltök itt, nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, szeretném színesíteni a nyári vakációjukat, biztos, hogy lesz számháború – mondta el a tanító szakos hallgató, miközben a Berzsenyi iskolás Fónai Zselyke virággal a kezében futott hozzá, amelyet neki szedett. – Kicsit fájt reggel a fejem, de jobban lettem, Csenge nénit nagyon kedvelem és sok barátom van itt, akikkel együtt játszunk – mondta el a cserfes kislány, aki azt is elárulta, hogy a Nagybajomban élő nagymamánál kilenc napot tölt majd, amit nagyon vár. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában