Plasztikfiúk

Egymilliárd dolláros bevételt ért el a Barbie-film, de mi voltunk a plasztikfiúk! – idézte vissza barátom, és fel is elevenítette, hogy vívták ki ezt a becenevet a katonaságnál, még az 1990-es évek derekán. A fiatalok már nem emlékezhetnek arra, hogy a délszláv háború idején amerikai békefenntartók érkeztek a taszári és a kaposvári laktanyákba. Az IFOR, majd SFOR erők kisajátították a területet, de a magyar honvédség igyekezett elérni, hogy házon belül megtartsa a stratégiai helyeket. A barátom táv­írászként szolgált, miközben eljött a húsvét. Minden öreg katona eltávozást kapott az ünnepekre, csak ketten maradtak egy társával. Az ügyeletes tiszt felesége megsajnálta a két honvédet, a közeli tiszti lakásban sütött-főzött és rántott húst csomagolt a katonáknak. A kaposvári laktanya kerítésén át adta be a csomagot, de az átadást lefülelte egy arra járőröző amerikai hadfi. Nem ismerte fel a magyar honvédek szabadidőruháját, és gyanúsnak találta a két alakot a becsempészett csomaggal. Géppisztolyt szegezve érdeklődött, hogy mi van az alufóliában. Barátom felháborodásában annyit felelt, hogy semmi köze hozzá, de nyilván nem plasztikbomba. Azonban ékes magyar nyelven fakadt ki, amiből a fekete harcos csak annyit értett, hogy plasztikbomba. Azonnal földre fektette a diverzánsnak tűnő magyarokat, és hívta az erősítést. 
Végül a laktanyaparancsnok mentette meg a helyzetet. Később az egész állomány előtt leszidta a fiúkat, akiknek egy hét zárka és egy hónap laktanyafogság dukált. A kollégák azonban büszkék voltak rájuk, mert nem állhatták az amerikaiak fensőbbségét. Azután plasztikfiúknak hívták az eset résztvevőit. De az évek teltek, a becenév lekopott, és senki sem gondolta volna, hogy új háborúk jönnek.