Ostrom alatt…

Lőrincz Sándor

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy odahaza átmeneti háború dúl a családfő és az asszony között, vagy a fiatalok lázadnak az „ősök” ellen, de az sem ritka, ha a férj vagy a feleség anyósa-apósa között lesz tartós a mosolyszünet. Az is előfordul, hogy a munkahelyen megy a harc, ahol a főnök vagy más „nemszeretem” kollégák próbálják ellehetetleníteni az amúgy lelkes és szakmailag is topon lévő munkatársat. Akár unszimpátiából, akár hivatásos besúgók és javíthatatlan rosszkedvű irigyek véleményére alapozva. A pártok közötti, gyakran nyomdafestéket nem tűrő hangnemben és alpári stílusban zajló háborúskodáshoz szintén hozzáedződtünk már – főleg a parlamenti vagy a helyhatósági választásokat megelőző időszakban –, ám arra nem készültünk, s erre nem is lehet készülni, hogy az előzőhöz hasonlóan a XXI. században háborúk próbálnak ellehetetleníteni népeket, nemzeteket, tragédiába hajszolva családokat, embereket. Mégpedig úgy, hogy nem számít, milyen véráldozat, s mennyi könny árán történik mindez.

A különféle érdekkörök a világ újrafelosztását vizionálják – félelemben tartva mindannyiunkat, átstrukturálva társadalmat, gazdaságot, személyes emberi sorsot. A félelem nem Istentől való, a támadás jelentős része szellemi síkon zajlik, jó és gonosz párharcában. A hívő ember (is) tisztában van ezzel, ezért megragad mindent azért, hogy háttérimáival ostromolja az eget. Főleg most, októberben, Mária, s a rózsafüzér hónapjában.

Örvendetes, hogy Európa-szerte, így hazánkban is régóta imádkozók hada teszi a dolgát lankadatlan a világbékéért, hiszen vitathatatlan: a háború nem old meg semmit. Sem a nagyvilágban, sem a társadalomban, sem a munkahelyen, sem a családban. Erre csak a megbékélés képes. Ezért óriási szerep vár a békességteremtőkre. Köztük a hiteles egyházi és politikai szereplők éleslátása mellett az „átlagemberek” kitartó, akár szabad, akár kötött imáira is, de az énekes fohász is mennybe száll. Kezdhetjük például az egykori kaposfüredi plébános, a püspökké lett Fábry Kornél atya által megzenésített egységimával. Mielőbb fel kellene fogni: jelentős a tét. E többfrontos küzdelem a világ lelkéért zajlik.

„Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall, megszagol valamit, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban. Minden háborút a múlt igazol, de különböző múltak nem léteznek. Alapvetően minden háború megtervezett, hogy a társadalmat az éhhalál szélén tartsa. A háborút az uralkodó csoport vívja az alárendelt ellen, és a célja nem a győzelem.” George Orwell