Trianon traumája, a karantén és misztikus mese ölelkezik össze

Kincsek a kezemben: három kötet, amelyek a Lázár Balázs – Tallián Mariann művészházaspár szellemi műhelyében születtek. A kétlaki életet élő, a főváros forgatagából olykor a szárszói csendbe kívánkozó színész-költő és a színész-író feleség termékeny időszakának beszédes bizonyítékai e vékony gerincű könyvek, melyeknek súlyuk van.

Lázár Balázs Karantén(y)ek című, s az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent verseskötete érdekes párhuzamra hívja fel a figyelmet: a ránk erőltetett, szégyenteljes trianoni békediktátum és a covid megjelenése között éppen egy évszázad pergett le Isten homokóráján, és mindkét esemény karanténba zárta az országot. A szerző legújabb, szép kiállítású kötete – Radnótira és sokakra emlékezve – eklogákba sűríti a fájó múltat: „Összegubózik itt, aki él, és bábja az otthon. / Benne az ember. Lárvaalakban lepke az álma. / Immunrendszere gyenge a harchoz, győzi a vírus. / Átok a légben: tüskepofával, vérkoronásan, / gömbmosolyún tép most a halál a tüdőbe” – sokkolva lüktetnek az időmértékes sorok a Hatodik eklogában, de a szerző a modern köznyelv stiláris eszközeivel is él: „Karanténban összezárva / száll e posztom lájkról lájkra. / Jön egy komment néha, random, / virtuális életfantom.” – olvasható a Karantének című versében. A Karantényben pedig: „mennyi vírus vakcina / mennyi emberi hiba / mennyi halál, mennyi gyász / mennyi elhalkult fohász”, ahogy a költő summáz – elegánsan tükröt tartva a társadalomnak. S míg Lázár e fájdalmas, ám sok szempontból megvilágosító időszak „lenyomatait” emeli irodalmi szintre, nem feledkezik meg a máig élő, s némely környező ország szempontjából érdektelen tényként kezelt Trianon-traumáról sem. A kiheverhetetlen nemzetcsonkításról, melynek negatív hatását soha nem fújja el a történelem szele, hiszen: „Szívünkbe ivódott ez / a száz év magány.” Vagy: „Botrány az egész. / Ám Európa ebből / már semmit sem ért” – ahogy egyik-másik haikujában áll a húsz közül.

A szerző Szőcs Géza halálakor is számítógépe elé ült, hogy a covid áldozatává lett, marosvásárhelyi születésű, Kossuth-díjas költőre s politikusra emlékezzen, aki „világvagány” létére „atomnyi végtelenbe” szökött el. Az apai jóbarát, a vései születésű Bertók László élete előtt szintén fejet hajt – kétkedve faggatva holtában is a Kossuth-díjas költőt: „Felvirul ott, ami elmúlt, / és ugye, lüktet a vers is? / Átalakul csak a sejt, / és újra kinyílik a szellem?”

A kötet fő erénye, hogy életünk, népünk s nemzetünk megrendítő eseményeire a kegyelem koordinátarendszerében vetül a fény. Ez nemcsak Lázár Balázs verseire, hanem Tallián Mariann Törvényen kívüliek című elbeszélés-kötetére is igaz. A Győrffy-Kovács Adrienn (sajnos csak fekete) illusztrációival megjelent, szintén az Orpheusz által kiadott kötet a szerző szándéka szerint ifjúsági elbeszélések csokra, ám gyermeklelkű felnőtteknek, a kirekesztést átélt vagy arra érzékeny olvasóknak is különleges ajándék. Merthogy a megbélyegzettségért, a megaláztatásokért a legtöbb esetben nem kell a szomszédba menni. Ott van az iskolában, a munkahelyen is; a billog mélyen beitta magát a társadalomba, a szívekbe, hiszen a közösség egyes – sok esetben valamiben kiemelkedő képességű – tagjait nem lehet uniformizálni.

Tallián Mariann némely prózája ugyan a történelembe vezet, de mégis maiak történetei. Valóság és fikció, mese és misztikum varázsos elegye e kötet, melynek elbeszélései itt-ott érzékelhetően magukon hordozzák a népmesei vagy éppen a „lázárervines” történetszövést, s emellett egy-egy alak sorsa-szerepe által is felhívja magára a figyelmet. Egyebek mellett azt (is) nyomatékosítva: a kitaszított, elnyomott, esendő kisember is lehet hős, vagy szent. Darabjaira hullt világunkban, az önzés társadalmában az író a kikopóban lévő ősi, keresztény értékrendre, követendő mintákra irányítja a figyelmet. A Törvényen kívüliek elbeszélései ezáltal taníthatnak, s erre a tanításra különösen nagy szükség van e diabolikus korban.

A második Tallián-kötet, a Holnap Kiadó által Igor Lazin rajzaival megjelentetett Lampionvirágok valódi meséskönyv, amelybe jó belefeledkezni. A gyerekszemnek és -értelemnek kedves témák sora arra is példa, miként indíthat el megírandó, lapra kívánkozó gondolatfutamokat akár saját gyerekünk kérdésfelvetése. Az első mesenovella, a Zűrzavar az űrben ugyanis Lázár Bánk ötlete nyomán született. Ezt még további tíz követi; állatok, emberalakok, virágok, növények válnak főszereplőkké, vagy mint a Változó világban: kőszobrok, akik gipszstukkós monstre házak megszokott díszei voltak hosszú időn át, ám az írói kedv hús-vér emberekké, s a recenzens kedvenceivé tette őket. Valóság és elevenség, szerelem, honvágy és derű, játék, vágy és képzelet kapaszkodik egybe a színes, csattanós, reménnyel átitatott történetekben, melyek fogódzók lehetnek mindennapjaink árjában, hiszen a mesék nem hazudnak.

Misszióra szegődtek

A balatonszárszói nyaralójukban gyakran megforduló Lázár Balázst és Tallián Mariannt nemcsak a televízió képernyőjén láthatjuk, hanem határon innen és túl is. Művelődési központok, színházak pódiumán, oktatási intézményekben lépnek fel, hogy a legkülönbözőbb korosztály előtt adjanak számot a hazai versörökségről, s a költészet hatalmáról. A líra nagyköveteiként misszióra szegődtek. Versszínházi produkcióik a szeretet, a szerelem, az Isten és a haza témakörben fogantak, s tematikus

estjeiken túl önálló előadások keretében is közelünkbe hoznak számos írót és költőt – köztük Weöres Sándort, Károlyi Amyt, Bertók Lászlót, Nagy Lászlót, Szécsi Margitot, Jókai Annát vagy Szendrey Júliát. Egy-egy fellépésükön olykor vendégmuzsikus is közreműködik, de az sem ritka, amikor Tallián Mariann örvendeztet meg bennünket pazar hegedűjátékával.