A hely szelleme

Ahogy mondani szokták, a fák állva halnak meg, de állva is születnek. Olvasom, hogy újabb 89 fát ültetnek a kaposvári városligetben, és ez a hír túlzás nélkül felderített. Néhány hónappal ezelőtt egy kaukázusi országba vetett a sorsom, és nagy örömmel fedeztem fel, hogy ugyanolyan hatalmas platánfák sorakoznak az ottani utcákon, mint Kaposvár belvárosában. Olyan érzés volt rájuk tekinteni, mintha otthon lennék. Emlegethetném a fák hasznát a klímaváltozás elleni küzdelemben, de az az igazság, néha elég csak arra felfigyelni, hogy a fák és a régi épületek milyen elmaradhatatlan díszletei életünknek. 
Régi ismerősömmel futottam össze a kaposvári belvárosban, közismert és elismert intézményvezető volt, de már sok-sok éve nyugdíjba ment. Azóta sokat sétál a belvárosban, és ráér elmélyülni abban, ami körülvesz bennünket. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy milyen szép épületek, utcarészletek között sétálunk. Pedig csak ugyanazt az útvonalat jártuk be a városunkban, mint máskor. 
Néha elgondolom, hogy ugyanezen fák alatt, ugyanezeken az utcákon jártak egykor a szüleim, nagyanyám és családja, sok régi ismerős, akik már mind távoztak. De az ismerős helyszínek mintha visszarepítenének hozzájuk. A helynek van szelleme, a genius loci, erről Hamvas Béla értekezett. De arra ritkán gondolunk, hogy a hely szelleme nem független tőlünk, sőt belőlünk és elődeinkből tevődik össze. Hogy utódaink majdan hogyan állnak ehhez, az már más lapra tartozik.