Versünnep

József Attila írta ezt Születésnapomra című versében, amely reményeink szerint tegnap, a költészet napján számos rendezvényen elhangzott szerte az országban, s a határon túli magyar lakta településeken. Szerencsére Somogyban is több évtizede ünneplik a lírát, és van, ahol nemcsak egyetlen napon. Vitathatatlan: a vers élni és szeretni tanít, és lélekre, személyiségre egyaránt hat, mégis felmerül bennem a kétely: van-e ma is varázsa, embernevelő hatása a versnek. Igen, van, ám nem feledhető: a különféle kütyük forradalma nem kedvez a versolvasásnak. Azért, mert e mesterségesen elgépiesített világ minden erővel azon munkálkodik, hogy eltompítsa a szellemet, fokozza a közönyt, az érdektelenséget, melynek eredménye többek között a rendkívül alacsony színvonalon lévő, vagy teljesen hiányzó érzelmi intelligencia (is). Ez pedig nem kedvez sem a szóbeli, sem és írásbeli megnyilvánulásoknak, és a lépéspróbákat is nehezíti a másik felé.
Az, hogy mindez ne így legyen – hiába szeretnék a szülők a pedagógusokra, leginkább a magyartanárokra hárítani –, a család felelőssége. Ha hiányzik a példaadás az olvasás, a versmondás terén (is), nem meglepő, hogy a fiatalabb generáció sem vesz kezébe oly nagy kedvvel egy-egy szépirodalmi kötetet, verseskönyvet. Kivételek szerencsére akadnak, így lehet okunk némi reményre, és a tanítóknak, tanároknak – ugyan sok küzdelem árán – lehet majd építeni az alapokra. Így juthatunk el az Altatótól a Mamán át a Születésnapomra című versig, s csak így taníthatja népét „nem középiskolás fokon” a balatonszárszói vasútállomáson elhunyt költőgéniusz.
A kérdés már csak az, szeretnénk-e?