2024.05.04. 14:38
Az elesett orosz katonákra emlékeztek
Megemlékeztek az elesett orosz katonákról a május 9-ei Győzelem napja előtt Somogyban a Mártírok és Hősök Közalapítvány, valamint az Orosz Hagyományőrzők Kaposvári Egyesületének szervezésében.
Fotó: Muzslay Péter
Szombaton a kaposvári Keleti temető szovjet kegyeleti parkjában emlékező beszédek után koszorúztak, majd a nagybajomi szovjet és magyar emlékműnél, később a kiskorpádi és a bárdudvarnoki síroknál rótták le kegyeletüket a résztvevők. Az emberi történelem legsötétebb időszaka volt a második világháború, melyben Somogy is sokat szenvedett.
Az elesett katonák áldozata minden háború értelmetlenségét jelzi – hangzott el az ünnepségen. Mihail Poszadszkij, az orosz honvédelmi minisztérium kegyeleti szakértője köszönetet mondott az egyszerű magyar embereknek, akik a hadisírokat gondozták. Elkísérte Vagyim Jurcsenko őrnagy, az orosz katonai attasé helyettese, valamint Artyem Bobrov, az Oroszországi Föderáció magyar nagykövetségének másodtitkára. A második világháború befejezésének 79. évfordulójából gyűltek össze, ahogy minden évben, most is több somogyi helyszínen.
Több ezren estek el Somogyban
A Keleti temető 1151 szovjet katona végső nyughelye a nyilvántartás szerint. A vármegyében még mindig bővül a lista, ezáltal az emlékhelyeken lévő táblák is gyarapodnak, már ötezer elesett katonáról beszélnek az oroszok a korábbi 2700-2800 helyett, mondta Puskás Béla helytörténész, a Somogy Temetkezési Kft. vezetője. Marcaliban újabban 2051 halottról tudnak a korábbi 681 helyett. A szovjet katonák között orosz, ukrán, belorusz, kazah vagy üzbég nemzetiségűek is voltak, közösen nyugodnak. Korábban Beloruszból és Kazahsztánból is rendszeresen érkeztek megemlékezők Kaposvárra.
Emlékezés a szovjet hősökre a Keleti Temetőben
Fotók: Muzslay Péter