Dédanyáink is meggondolták, mit vesznek fel strandoláshoz

Fürdőruhákat már az ókori római fürdőkben is viseltek, de az igazi nagy fürdőruhadivat kezdeti szakasza a 18. század végére tehető, amikor a népszerű tengerparti üdülőhelyeken megjelentek a fürdőzők. Természetesen más korok voltak ezek: a nők csak teljes testet takaró ruhákban mentek a vízbe, a férfiak trikót és térdnadrágot viseltek, de a testük nagy részét ez is elfedte. 

A 19. század második harmadában már némiképp enyhültek a nőkkel szembeni elvárások, de a fürdőruhaviselet még ekkoriban elég kötött volt: a nők vászon, térdig érő hosszú nadrágot viseltek hosszú ujjú inggel, a férfiak rövid ujjú trikót hordtak, térdnadrággal. Gyakori volt a fürdőcipő és a sapka viselete is, valamint a nők ruhája nem mellőzte a halcsontos merevítőt sem. Ezek a ruhák jelentek meg az ekkortájt szárnyait bontogató balatoni fürdőhelyeken is, a korabeli illusztrációk megörökítették a 19. század végi fürdőbeli viseletek kötöttségét. A matrózmintás, fehér-fekete színű, ritkán piros csíkkal díszített fürdőruha-kombinációk a 20. század elejére nagy változáson mentek keresztül.

A társadalmi szerepek és a fürdőkultúra átalakulása, az újkori olimpiák megjelenése és nem utolsósorban a barnulás igénye új megjelenéseket hozott a strandokon. A férfiak ekkoriban már a test vonalait követő egyrészes fürdőruhában fürödtek, a nők körében pedig lassan-lassan – az 1920-as évekre – kezdett megjelenni az ujjatlan fürdőtrikó, rövidnadrággal kombinálva. A korabeli divatlapok élénken kezdtek foglalkozni a fürdőruha-kollekciókkal és a fürdőruhadivattal. 1923-ban a Színházi Élet című népszerű sajtóorgánum meghirdette a „Ki a legszebb nő a strandon?” című felhívást, amelyen a Berkes fürdőruhakészítő cég szép kreációját lehetett megnyerni egy beküldött strandképpel. A versenyzők között már több balatoni fürdőruhás kép is feltűnt. 
Az 1930-as évek hozta az addigi legnagyobb változást – a balatoni – fürdőruhadivatban. Ebben az időszakban már egyre többet sportoltak a nők is, tudatosabban étkeztek, népszerűek voltak a különféle testkezelések. Ennek köszönhető, hogy egyre kisebb lett a fürdőruha mérete, valamint új, korszerű, gyorsabban száradó anyagok is megjelentek.

Külföldön divatos technikákat alkalmaztak a strandokon: a fürdőruhafestéssel különböző minták kerülhettek – művészek által – a fürdőruhákra, a naptetoválás pedig azt jelentette, hogy egy papírminta testre helyezését és a napozást követően a napsütés alakította ki a formát a testfelületen. Az Amerikai Egyesült Államokban már az 1930-as években megjelent a kétrészes fürdőruha, de az alsó rész még igen nagy méretű, sortszerű volt. Előtérbe kerültek ebben az időszakban a napszemüvegek, kiegészítők, kalapok, fürdőtrikók. Egy magyar szaklap 1939-ben így fogalmazott a fürdőruhaviseletről és a magyar fürdőruhagyártásról: „A modern fürdőruha kiemeli a szép testformákat. Kényelmes, szabad mozgást enged, szellős, levegős. Nem uniformizált. A divathölgy alakjához, egyéniségéhez és anyagi viszonyaihoz mérten válogathat a szebbnél szebb modellek között. A magyar kötő- és gépi hurkolóipar jó minőségű, ízléses fürdőruhái bízvást felveszik a versenyt a külföldi gyártmányokkal.” 

Az 1940-es évek elején már igen fontos és központi kérdésnek számított a strandokon történő divatos megjelenés. A fürdőruhák mérete egyre csökkent és gyakorivá vált a kétrészes viselet, előszeretettel használtak a nők strandékszereket, virágfüzéreket, virágkarkötőket, gyöngysorokat. Új alapanyagok jelentek meg, sokféle színű szatén, karton és vászon felhasználásából készültek fürdői viseletek. A férfiak ekkoriban már javarészt kis úszónadrágot, fecskét viseltek. Az érdekességek közt említhetjük az ebben az időszakban feltűnő fürdőkabátot és a fatalpú szandált egyaránt. A magyar fürdőruhagyártás egyébiránt kiemelkedőnek és sikeresnek bizonyult ebben az időszakban, a divatlapok sorra hozták a szebbnél-szebb kreációkat. Az 1940-es évek elején készült fotókon már színes, kétrészes fürdőruhát viselő hölgyeket láthatunk. 

A második világégést követően nem igazán a fürdőruhadivattal foglalkoztak Európa és a Balaton nyaralói, bár 1946 nyarán már Párizsban bemutatták a klasszikus bikinit, amely igazi divattá csak az 1960-as években vált. Magyarországon a kommunista és a szocialista divatirányzatok kezdetben a szolid, egyszínű, inkább egyrészes fürdőruhákat preferálták, de az 1960-as, 1970-es évektől nálunk is újból témává vált a fürdőruhadivat. Az 1960-as évektől a magyar fürdőruhaválaszték is bővült: Katica, Csiri, Ilus néven árultak változatosabb női darabokat. Ebben az időszakban az alapanyagok terén szintén újítás következett be, a lasztexet a lycra és dzsörzé anyagok váltották fel. Az 1970-es években, elsősorban külföldön, új divatőrületek születtek: a nudiz­mus hatására terjedt a monokini, a divatdiktátorok pedig útjára indították a kérész­életű trikinit, ami voltaképpen egy bikini volt, de a köldököt gyöngyökkel, masnikkal vagy különféle, egyéb díszekkel ékesítették. A trikini nem tudott „befutni”, ellenben a monokini napjainkban is a stranddivat része. Az 1970-es évek nagy változása volt a hazai strandokon a különféle, színes strandtartozékok megjelenése: a napszemüveg, a strandkalap, a strandtáska szinte előírás volt a strandi megjelenéshez. Az 1980-as évekre a fürdőruhák mérete egyre kisebbé vált, színük pedig harsányabbá, az alsó rész esetében előtérbe került a tanga viselete. Mindezek az újdonságok természetesen rövid idő leforgása alatt megjelentek a magyar tenger partján. 
Ma már nem is gondoljuk, hogy nem csak a balatoni fürdőkultúra változott sokat, hanem a strandviselet szintúgy nagy átalakulási folyamaton ment keresztül. 

Klasszikus fürdőviselet, 1909
 

1976-ra összement a textil