Mezőcsokonya

2024.06.30. 11:05

Először a nyugdíjasok kényelmét szolgálja az új falubusz

Új falubusz állt szolgálatba a napokban Mezőcsokonyán.

Marosi Gábor

 Az önkormányzat a Magyar Falu Program pályázatán még tavaly ősszel nyert 17 és fél millió forintot, abból tudták megvásárolni a nulla kilométeres járművet. – Ez az önkormányzat első teljesen új busza – emelte ki Ballér Péter a település polgármestere. – A korábbi járműveket mindig csak használtan, a spórolt pénzünkből tudtuk megvenni, mert semmilyen támogatáshoz nem jutottunk hozzá. Nagy szükségünk volt már az új buszra, mert a másik kettő 300 ezer kilométernél is többet futott az utakon – mondta a polgármester.
A busszal a helyi bölcsődéseket, óvodásokat, iskolásokat, a nyugdíjas klubot, a cigány kisebbséget és a felnőtt, ifjúsági, valamint az utánpótlás labdarúgókat is szállítják majd. Ballér Péter hozzátette, hamarosan egy garázs is készül majd, hogy a kilenc személyes járművet megfelelő körülmények között tudják tárolni. A busszal először a nyugdíjasok utazhatnak. Június 29-én szombaton Bodrogra mennek, ahol kitáncolják a májusfát. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában