Fotók

2024.06.11. 13:54

Exatlonos akadályokat küzdöttek le a diákok

Harmadik alkalommal szervezte meg a Kaposvári egyházmegye a gyermek- és ifjúsági sportnapot a hétvégén Balatonfenyvesen.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Az esemény megnyitóján Bálint Gábor atya, Balatonfenyves plébánosa köszöntötte azt a közel száz fiatalt, akik a helyi általános iskola udvarán és tornatermében vetélkedtek egymással tizenegy sportágban. 

A 8–20 év közötti fiatalok Kaposváron kívül Marcaliból Öreglakról, Tabról, Nagykanizsáról és Zalaszentbalázsról érkeztek, többen iskolai csoporttal vagy plébániai közösséggel regisztrálva a versenyekre. – Másodszor vagyunk itt, nagyon vártuk már ezt a napot – mondta el Dénes Luca hatodikos tanuló. – Vonattal jöttünk Nagykanizsáról, és most is rengeteg érmet szereztünk a csapattal és egyéni versenyekben is. Nagyon jó volt, hogy a társaink szurkoltak nekünk, és együtt töltöttünk egy egész napot.

– Nekem az exatlon-akadálypálya tetszett a legjobban, ahol pontokat kellett gyűjteni a csapattal, miközben akadályokon futottunk, célba dobtunk, tekéztünk, elsők lettünk ebben a számban – mondta el Borza Botond.

A sportnap végén a legtöbb résztvevőt érmekkel jutalmazták a szervezők, és bízva a visszatérésben imádsággal zárták a napot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában