Egyedül

2024.06.26. 06:53

Túl gyors a változás, egyre több az egyszülős család

Az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt az egyedülálló apák száma Magyarországon: a felmérések szerint 64 ezer apa neveli együtt élő társ nélkül gyerekeit – közölte az Egyszülős Központ. A legutóbbi népszámlálás szerint 341 ezer olyan család él Magyarországon, amelyből hiányzik az egyik szülő.

Kovács Gábor László

Fotónk illusztráció!

Fotó: LANG ROBERT

Magyarországon a lakosság közel 9 százaléka, vagyis 831 ezer ember érintett, de még a fővárosban is csupán két támogató központ működik, kifejezetten az egyszülős családoknak. Az esetek 19 százalékában az apa neveli a gyerekeket, miközben egy évtizeddel korábban ez csak 13 százalék, azaz 44 ezer apa volt. Bár a feladatok ugyanazok, bármelyik szülő nevelje is a gyerekeket az egyedülálló édesapák általában több segítséget kapnak a környezetüktől, mert a gyereknevelést, a családfenntartást még mindig inkább női feladatnak tartja a társadalom. Kárpáti Tímea, a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kaposvári elnöke a felújított Léva-közi játszótér átadása előtt sms-t kapott egy egyedülálló apától, hogy csonka családokat is segítenek-e. 
– Természetes, hogy mindenkiről, gyerekekről, szülőkről és nagyszülőkről is igyekszünk gondoskodni – mondta Kárpáti Tímea. – Mindkét szülőre szükség van a gyereknevelésben, mert hozzák a saját nemükkel kapcsolatos sajátosságokat: az anya az óvó, szerető, gondoskodó viselkedést, az apa az igazi nagy kalandokat. Ettől függetlenül be kell látni azt, ha nem tudnak a szülők együtt élni, akkor jobb külön, minthogy állandó veszekedésben, feszültségben nőjön fel a gyerek, de a válás csak végső megoldás lehet. Fontos, hogy a szülők a válás után is jó kapcsolatban maradjanak, és ne hergeljék egymás ellen a gyereket. A szülők vegyenek részt a gyerek életében, és a szerető, biztonságos közeget biztosítsák, ha külön is. 
A család szerkezetváltása jó ideje megindult, sőt felgyorsult a gazdasági és társadalmi környezet megváltozása miatt, elemezte kérésünkre Máté Mártonné, balatonboglári pszichológus. A modern világban megnőnek az egyén lehetőségei az önállóságra, és ez áttevődik a családi szerkezetre. A szerkezetváltást önmagában nem tartja ördögtől valónak, mert szerinte nem az a lényeg, hanem a családot alkotó egyéneknek igényeinek kiszolgálása. 
– A család biztosítja az emberi kötődés, a biztonságérzet kialakulását, valamint támogatja a gyerek személyiségének kialakulását, illetve megtartását – mondta a pszichológus. – A családnak mintával kell szolgálnia egy gyerek számára. Támadhat egy kis nehézség abban, hogy egyszülős családban hogyan lehet anyai és apai mintát követni, ha az egyik nem áll rendelkezésre. A felnőttek felelőssége, hogy egyszülős családban is megkapja a gyerek a megfelelő mintát. Meg tudja oldani egy egyszülős család is, de ahhoz komoly tudatosság kell. 
 

Sérülhet valamennyi családtag 

Önmagában nem a családszerkezet váltása, hanem a változás gyorsasága lehet traumatizáló, fejtette ki a pszichológus. A felgyorsult világban könnyen cserélünk le dolgokat, így a család megtartását sem tartják a fiatalok fontosnak, nem tesznek erőfeszítést egy kapcsolat helyreállításáért. A traumák nemcsak a gyereknek, hanem a többi családtagnak is problémát okozhatnak egy váláskor. A nehézséget nem a családszerkezetben, hanem a váltásokban és az esetleges funkcióvesztésben látja a szakember, de hozzátette, hogy ez egyszülős és teljes, akár többgenerációs családban is megtörténhet. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában