A hajszárító

A tizedik Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) sokakat vonzott; ezúttal Tatára. A „Mert nálad van az élet forrása” mottóval meghirdetett találkozón a nagybajomi Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és tanulói is képviselték az intézményt – megtapasztalva az „Élni jó!” – örömét, amely a REND központi témája volt. Az iskola vezetőjével, Kecskés Miklóssal éppen arról beszélgettünk a minap, hogy művészet és hit miként ereszthet gyökeret családokban, közösségekben, hiszen egymásba kapaszkodva személyes sorsokat állíthatnak Istennek tetsző irányba. 
A számos telephelyen csaknem hétszáz tanulót vonzó intézmény egyre népszerűbb. Azokon a telephelyeken, ahol táncoktatás is folyik – Csurgón, Karádon, Igalban –, több tanuló jelentkezik az iskolába. A hangszeres zene tanulása tekintetében viszont a kaposvári Lorántffy-iskola, a nagybajomi központ és a kutasi telephely az erősebb. Állami gondoskodásban nevelkedő, s így talán az átlagnál érzékenyebb gyerekek is tanulnak az intézményben; némelyikük óriási ütemben halad – ahogy a közelmúltban mindketten érzékelhettük a Zene nélkül mit érek én című tehetségkutató zsűritagjaként. Az intézmény egyébként jövőre ünnepli 20. születésnapját, s továbbra is az a cél, hogy a tehetséggondozás által a többnyire kistelepüléseken élő fiatalok számára lehetőség adódjon a zene és a tánc által a szebb és teljesebb, örömteli életre, merthogy: élni jó! Természetesen a keresztyén értékrend szélesebb látókörrel, vonzó személyiségjegyekkel kecsegtet, így a hit ajándékát, a vallás erkölcsi normarendszerét is növendékeikbe plántálják a lelkes pedagógusok, művésztanárok. Ezért aztán nem csoda, hogy számos végzősük választotta már a zenei pályát, vagy lett táncpedagógus; tovább plántálva az ars poeticát: tanítványaik felnőttként is igényeljék a jót, a szépet, és szeressék a művészet bármely ágát. 
Bár Kecskés Miklós nem somogyi születésű, de a néptáncnak köszönhetően itt találta meg életét. Feleségével – a kamaszlét minden szépségével és nehézségével – három gyermeket nevelnek, akik közül az egyik általános, a másik középiskolába jár, a legnagyobb pedig főiskolás. Közös bennük, hogy szüleikhez hasonlóan közel áll hozzájuk a tánc és a zenei vonal. A művészetekben pedig ott lobog a tűz – Isten és az élet tüze is –, s valóban életalakító hatalma van. 
Egy régebbi, ám nem feledhető történet is megelevenedett. Egyik telephelyükön karácsonyi műsorra készültek a néptáncos csoporttal. Az igazgató, kellő előrelátással, minden kelléket bepakolt a kocsiba: ruhákat, szalagot, biztosítótűt, fésűt, még harisnyákat is. Az egyik kislány hosszú, vizes hajjal arra kérte: fonja be a haját. Az igazgató megdöbbent. Nem a fonástól, hanem a vizes hajtól, hiszen tél volt, s messziről kellett begyalogolni az iskoláig. Kiderült: elromlott otthon a hajszárítójuk, de fontosnak tartotta, hogy tiszta hajjal jöjjön a fellépésre. Megpróbálta ruhával átdörzsölve megszárítani a hosszú hajat, majd befonta. Izgult rendesen és imádkozott, nehogy baja essék a leánynak. Nem esett, ám az igazgató első dolga volt, hogy a táncos kelléktárat kiegészítse egy hajszárítóval. Mert: rend a lelke mindennek!