Ellenőrzés

2024.07.12. 11:52

A somogyi nyári táborokat ellenőrzi a Kormányhivatal

Kétszáznál is több tábort jelentettek be a szervezők erre a nyárra Somogyban, melyek jellemzően júliusban kezdték meg működésüket.

Fotó: Lang Róbert

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal több szakterülete is ellenőrzéseket tart a táborokban, hiszen a legfontosabb a gyermekek biztonsága. Eddig három esetben volt szükség arra, hogy hiányosságok pótlására szólítsák fel az üzemeltetőt, és két esetben eljárást indítottak.

A Balaton parton működik a legtöbb tábor, ezek között van szállást biztosító és napközis ellátást nyújtó. A napközis táborok jellege tematikájuk szerint nagyon változatos, az általános iskolákban működő „hagyományos” napközis táboroktól kezdve programozó, vitorlás, úszó, horgász, judó, nyelvoktató, lovas, kézműves, kulturális-hagyományőrző jellegű és egyházak által működtetett táborok is várják a gyerekeket.

A táborok közegészségügyi ellenőrzése a nyári szezonban folyamatos. Eddig hat táborban jártak a Népegészségügyi Főosztály munkatársai. Egy esetben indult közigazgatási hatósági eljárás, 2 esetben különböző hiányosságok pótlására szólította fel a hatóság az üzemeltetőt.

Ezeken túlmenően egy siófoki tábort több szülői panasz alapján vett górcső alá a hivatal. A bejelentések szerint megtévesztő volt a táborról szóló hirdetés, a körülmények és az ellátás nem feleltek meg a közzétetteknek. A panaszosok kifogásolták a táboroztató magatartását és együttműködési készségét. A táborban több hatóság is egyidejű helyszíni ellenőrzést tartott, a hiányosságok pótlására szólították fel az üzemeltetőt, valamint fogyasztóvédelmi eljárás indult.

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal felhívja a szülők figyelmét, hogy a táborok kiválasztásánál mindig körültekintően járjanak el! Lehetőség szerint személyesen bizonyosodjanak meg arról, hogy olyan biztonságos környezetbe kerül a gyermek, ahol a felügyelet folyamatos. Amennyiben aggályosnak ítélik a tábor működését, akkor a Somogy Vármegyei Kormányhivatal felé bejelenthetik azt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában