Múltidézés

2024.07.07. 13:03

Eltűnt puszták lakói találkoztak egymással

Felső-Kakpusztán a hétvégén szervezték meg a hetedik háromházi találkozót, amelyen a több mint ötven éve kihalt puszták egykori lakói gyűltek össze.

Koszorus Rita

Forrás: Huszti Gábor Facebook

Az egykori Háromház, Szőkepuszta, Kopárpuszta, és Kakpuszta  elszármazott lakói találkoztak a hétvégén Felső-Kakpusztán, akik emléket állítottak annak közel kétezer embernek, akik a hatvanas években még a településeken éltek. Egykor igazi pusztai élet volt, de amint megszűnt a bolt és az iskola, a települések is elnéptelenedtek. A rendezvényen az egykori lakóknak lehetőségük nyílt a találkozásra és persze a múltidézésre. Őket Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte. Aki elmondta, mindig érzelemdús esemény a kakpusztai találkozó. – Az elszármazottak találkozója mindig felemelő érzésekkel, teli de egy olyan helyen ahol már a településnek a nyomai is alig láthatók és leginkább csak a lelkekben érzékelhetők, mindig magasztos élmény, fogalmazott az alelnök. Aki egyben gratulált a szervezőknek és további sok sikert kívánt nekik. 

Ezt követően az elszármazottak felidézték emlékeiket. Májer István, akinek családi kötődése volt, a pusztai életről beszélt tartalmas előadásában. – Ma rengeteget beszélnek a közösségről, de ezek az emberek érezték, hogy ez az egyetlen dolog, ami összefoghatja őket. Rájöttek arra, hogy saját maguk, a társaik és a Jóistenen kívül senki nem segít rajtuk, mondta. Kiemelte: közel kétezer ember élt a környező pusztákon, egészen a hatvanas évekig. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában