Függetlenek?

A közelmúltban arról olvastam, hogy Somogy vármegyében megalakult egy valamikori országgyűlési képviselőkből, polgármesterekből álló független szövetség. A hírt olvasván elgondolkoztam azon, hogy mit is takar az a szó, hogy független. Ha megnézzük a független kifejezés jelentését a különböző értelmező szótárakban, akkor azt olvashatjuk, hogy aki szellemileg, anyagilag független ettől, attól és amattól. Ezzel szemben napjainkban gyakorlatilag azt tapasztalhatjuk, hogy függetlennek tekinti, illetve nevezi magát annak országgyűlési képviselő, polgármester, művész… és a sort lehetne folytatni. 
Ha a politikai életben a függetlenekről beszélünk, akkor sokkal szerencsésebb lenne azt a kifejezést használni, amelyet a két világháború között, de korábban is használtak: párton kívüli. Azokat nevezték így és azok határozták meg eképp magukat, akik a politikai életben aktívan részt vettek, de nem voltak tagjai egyetlen pártnak sem, lett legyenek azok ország­gyűlési képviselők vagy törvényhatóságok tagjai. 
Mennyivel más ez a kifejezés. 
A függetlenséget akkor lehet igazán fenntartani – én legalábbis így vélem –, ha anyagi és szellemi értelemben is mindentől független vagyok. Magam határozom meg azokat az elveket, célokat, amelyekhez ragaszkodom, semmiféle befolyásnak nem engedek. Ugyanakkor ott van a másik – a független kifejezést gyakran emlegető – világ, a kultúra világa. Ha én független vagyok, akkor miért várom azt el, hogy a mindenkori magyar állam eltartson? A XIX. századi értelmező szótárakat lapozva azt látjuk: akkoriban a független gyakorlatilag egyenlő az ellenzékivel. 
Mindenkor volt, van és lesz is a jövőben ellenzéke a regnáló kormánynak, vagy a kormánypártnak. A független képviselők esetében felmerül a kérdés: őket hova soroljam? Úgy vélem, utóbbiak nevezhetnék magukat nyugodtan párton kívülieknek, ahogy ez egykoron dívott. Ez még jól is mutathatna. Vonatkozna ez azokra is, akik nem kevés pártot megjártak már ez idáig. Ki egyet, ki kettőt, ki még többet. 
Azért is jutott ez az eszembe, mert amikor a kezembe került az a bizonyos újság és arról olvastam, hogy létrejött egy független szövetség, megnéztem az alapító tagok névsorát. És mit láttam? Volt, aki, egy, volt, aki két pártot is megjárt közülük, most pedig egy harmadikhoz áll közel. Önök természetesen mondhatják azt, kedves olvasók, hogy ez természetes a politika világában. Egykoron pedig még gyakoribb volt a pártváltás. Az én kérdésem viszont az, hogy miért is nevezik magukat ezek a személyek függetlennek? Miért nem mondják: párton kívüliek vagyunk. Azok – a magukat függetlenként meghatározó – a szervezetek miért nem mondják azt, hogy önállóak? Én úgy vélem, hogy igazán az az ember lehet független – és most ismétlem önmagamat –, aki anyagilag, erkölcsileg, szellemileg képes önmagát megvalósítani, képes fönntartani az önállóságát és mindenféle csábításnak képes ellenállni, bármilyen irányból is jön az. Tudja azt mondani, hogy ez az én személyes álláspontom, vagy ennek a csoportnak ez a határozott véleménye. Ha mindannyian ugyanúgy vélekedünk, akkor azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk: függetlenek vagyunk. 
És mi az igazi függetlenség? Az, ha létezik egy olyan ország, amelyik demokratikus, független, önmagát irányítja és mindenféle befolyástól mentesen képes megmaradni Európában, a világban. 
Én azt remélem, és azt gondolom, hogy az előbbi állítás igaz napjaink Magyarországra (is). Arra az országra, amely önálló és demokratikus. 
Az önálló pedig szinte ugyanazt jelenti, mint a független, és ez az önálló, független, demokratikus alapokon álló Magyarország remélhetőleg valamennyiünk országa. Szakály Sándor