Gólyasirató

Villanyoszlopnak hajtott hajnalban egy autó, és alaposan összetört. Tucathír, de sajnos egyre gyakoribb, hogy a híradások nagy részét közúti tragédiák, autózás közben figyelmetlenségből tönkrement emberi sorsok teszik ki. A hazai közlekedési morál hiányát jól jelzi, hogy egymás után sorjáznak a balesetek. A legutóbbi eset, ami ugyan az ország nyugati határszélén történt, váratlan sértettekkel szolgált. Az ütközésnek ugyanis akkora ereje volt, hogy attól kettétört a villanyoszlop, és a tetején lévő gólyafészekből kihullottak a madarak. Több gólya életét vesztette, csupán kettőt sikerült megmenteni, őket a katasztrófavédők állatkórházba szállították. 

Önkénteseket toboroz a Magyar Madártani Egyesület, megkezdődött az idei gólyaszámlálás. Gyermekkorom óta hozzátartoznak a somogyi falvak képéhez a gólyák, a régi, rekkenő nyarak mementói. Általában csak akkor kerülnek a figyelem középpontjába, ha a klímaváltozás miatt itt telelnek, egész évre sorsközösséget vállalva a magyar tájjal. Ha bajba kerülnek, néha akad valaki, aki igyekszik segíteni, mint legutóbb Kadarkúton, amikor internetes összefogással igyekeztek felnevelni elárvult fiókákat. De számomra Kadarkúthoz kötődik az a kitörölhetetlen kép is, amikor a város házainak tetejét elpusztító jégverés egy ártatlan, védekezésre képtelen gólyával is végzett a fészkén. Ha felidézem, mindig újra elfog az érzés, hogy az ember hiába teremtett magának technikai civilizációt, mégis közös a sorsunk a természettel, és nem jelképesen.