A vármegye kettőben a Mezőcsokonya csapata vezeti a mezőnyt

2024.08.27. 14:49

Hanusz János visszatért

Egy év kihagyás után visszatért a Somogy vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság kispadjára Hanusz János. A mezőcsokonyai társulatot irányítja, amely három forduló után az élről várhatja a folytatást.

Fenyő Gábor

Fotó: Lang Róbert

– Nem hiányzott a kispad?
– Annyira azért nem... – kezdte a 61 éves Hanusz János, a Mezőcsokonya (új) edzője. – Éveket húztam le megye kettes csapatok kispadjain, s az az igazság, hogy nem igazán sikerült megvalósítanom azt, amit elképzeltem és szerettem volna. Így aztán úgy döntöttem, hogy inkább egy évre kivonom magam a somogyi labdarúgó-életből. Most nyáron kerestek meg a mezőcsokonyaiak, s addig győzködtek, míg végül igent mondtam.
– 2023-ban még megye kettes bajnoki címet ünnepelhetett a Mezőcsokonya – bár nem vállalta az osztályváltást –, az előző szezonban pedig bronzérmes volt. Gondolom, szeretnének újra dobogósok lenni, vagy inkább bajnoki címet ünnepelni.
– Erről még konkrétan nem beszéltünk. A 2023-as mezőcsokonyai bajnokcsapat már csak a múlt: ha jól tudom, abból a gárdából vagy tucatnyian távoztak. Állítólag nem is nagyon voltak edzések: a hétvégén összeverődtek, aztán mentek focizni...
– Mikor vette át Csokonyán a csapatot?
– Egészen pontosan öt közös edzésünk volt, s két előkészületi mérkőzésen léptünk pályára. Egyébként nem panaszkodhatok a fiúkra: újra járnak edzésekre, s hál’ Istennek nem hiányzik belőlük a lelkesedés, az akarat. Egyébként hetente két tréningünk van.
– Ehhez képest vezetik a vármegyei II. osztályú bajnokságot.
– Még csak három fordulón vagyunk túl. Az augusztus 11.-ei bajnoki rajton hazai pályán egy góllal vertük a Balatonszabadit, rá egy hétre Böhönyén nyertük ugyancsak egy góllal, legutóbb pedig az első vonalból érkezett Segesddel játszottunk 1–1-es döntetlent. Ezekből a meccsekből azonban felesleges és nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni, lévén majd a meccsek felét későbbre halasztották. Egyelőre még szokom, ismerkedem az új környezettel.
– Mégis mivel lenne elégedett Hanusz János?
– Állítólag jó pár csapat búcsúzik majd a megyei második vonaltól. A legfontosabb feladatunk egyelőre az, hogy ne a mezőny hátsó felében foglaljunk majd helyet a szezon végén. Aztán a többit majd meglátjuk.

Három találkozón léphetett pályára a magyar élvonalban Hanusz János

A Nagykanizsán született Hanusz János 14 évesen, 1977-ben a Kaposvári Rákóczi serdülő-csapatában kezdett el focizni. Öt évvel később márciusban Dunaújvárosban mutatkoz(hat)ott a be az élvonalban (1–1). A Csordás István vezette Rákóczi NB I.-es csapatában 1989-ben további két bajnokin kapott lehetőséget. Emellett vagy 50 NB II.-es és mintegy 150 NB III.-as mérkőzésen lépett még pályára.
Edzőként a Nagyberki Kaposvölgye VSC együttesét irányította két évig az NB III.-ban (2001 – harmadik hely; 2002 – aranyérem), majd két éven át az NB II.-ben (2003 – negyedik hely; 2004 – nyolcadik nyolcadik). Ezután újabb két évig a marcali NB III.-as csapatnál edzősködött (2005-ben és 2006-ban is nyolcadik hely), majd 2006-ban két és fél évre a Dombóvári Rutin FC mestere lett. Ezután visszatért Somogyba, s hosszú éveket töltött a megye egyes Nagybajomban, de dolgozott Karádon és Tapsonyban is. Volt a megye kettes Böhönye mestere, legutóbb pedig Somogyjádon volt edző.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában