Változás

2024.08.14. 11:29

Ingyen jogsi írja majd át a képzési terveket: szeptembertől tananyag lehet a járművezetői ismeret

Ingyen szerezhetnek jogosítványt majd a középiskolások, szeptembertől tananyagként lehet B-kategóriás járművezetői ismereteket tanulni. A KRESZ-vizsgát online kell letenni, a technikai feltételeket a középiskolák biztosítják.

Harsányi Miklós

 A somogyi autósiskolákat érzékenyen érinti a változás, vezetőik nagy átalakulást jósolnak a képzésben.

 Ha egy programot támogatnak és ügyesen megszerveznek, akkor az sokaknak jó lehet 

– mondta Horváth István, a nagyatádi Atád Autósiskola ügyvezetője. 

Nyilván a diákokon kívül a szülők is örülhetnek az ingyenes középiskolai jogosítványnak, csakhogy arra feltétlenül figyelni kell: a járművezető-képzés olyan folyamat, amely szakemberek közreműködése nélkül nem megy. Úgy tudom, hogy a középiskolákban a B-kategóriás elmélet és az elsősegélynyújtó tanfolyam ingyenes lesz, s katonákat képeznek ki gyakorlati oktatónak, akik majd a támogatott képzésben részt vehetnek. 

Az ügyvezető szerint az autósiskolákra ennek ellenére hosszú távon szükség lesz. A somogyi vállalkozásoknál is kialakultak azok a szakmai műhelyek, ahol profi, jól felkészült oktatók dolgoznak. Hangsúlyozta: a kamionosokon kívül buszsofőrökből is hiány van Somogyban, fontos az utánpótlás biztosítása, s ebben meghatározó szerepük van a szakembereknek. 
Horváth István, aki 1971-től 2022-ig dolgozott szakoktatóként, kiemelte: időről időre változik a piac és jelentős átalakulás zajlott le az ágazatban. 2023-ban közel 350 személyt oktattak, s az idén már azzal is elégedettek lennének, ha megismételnék a tavalyi eredményt. A négy alkalmazotton kívül hét oktatót foglalkoztat a vállalkozásuk. 
Meiszterics János, a marcali Meiszterics Autósiskola ügyvezetője szerint alaposan át kell gondolni a részleteket, mielőtt elindul a program. 
Tóth István, a Közlekedéstudományi Egyesület somogyi elnöke szerint hasznos lenne, ha KRESZ-képzést beépítenék a középiskolai oktatásba. Azt mondta: fontos, hogy a fiatalok minél gyorsabban megismerjék a közlekedési szabályokat, ami előbb-utóbb javulást eredményezhet a közlekedési morálban is. – Az oktatás költséges mulatság, az üzemanyagon kívül az oktatók és a járművek rezsiköltsége is jelentős tétel - mondta Tóth István. Hozzátette: a gyakorlati képzéshez ugyanis megfelelő ismeret, végzettség szükséges. Azok a katonák kapcsolódhatnak a gyakorlati képzésbe, akik megfelelő jogosultsággal rendelkeznek, de az autósiskolák is továbbfolytatják a tevékenységüket. 

Az új rendszer szeptember elsején lép életbe és nagyon sok változást hoz a középiskolásoknak szóló tanfolyamok és a vizsgáztatás területén. A programon keresztül a középiskolások ingyenes szerezhetnek jogosítványt. A legfontosabb, hogy szeptember elsejétől középiskolai tananyagként lehet a B-kategóriás járművezetői ismereteket tanulni. A tanfolyam távoktatás keretében valósul meg az állam által kiadott digitális tananyagokkal. A KRESZ-vizsgát is online kell majd letenni, a technikai feltételeket az oktatáshoz és a vizsgához a középiskoláknak kell majd biztosítaniuk. 
Kérdéseinkkel megkerestük a Belügyminisztériumot, a Kommunikációs Főosztály válaszában közölte: a vonatkozó kormányrendelet tervezetéről és a részletszabályozásról döntés még nem született. 

Kevesebb lesz az autósiskolák munkája

Pohner István, a kaposvári ATI oktatója kiemelte: a közlekedés veszélyes üzem, s ahhoz, hogy valaki szakoktató legyen, szigorú feltételeknek kell megfelelnie. – Ha elterjed az ingyenes középiskolai képzés, akkor valószínűleg kevesebb munkájuk lesz az autósiskoláknak, de nem tűnnek el a vállalkozások – mondta. – Ugyanis nem csak diákok, hanem más korosztályok is szeretne jogosítványt szerezni. Várhatóan elég nagy változás lesz a szakmában, de a képzés minőségét mindenhol garantálni kell. Ehhez a tudáson és a tapasztalaton kívül pár év gyakorlatra is szükség van – tette hozzá. 
– Az általános iskolában a hetedik, nyolcadik osztályosok elméleti képzését is támogatni kellene a régi közlekedési szakkörök mintájára – tette hozzá Horváth István, a nagyatádi Atád Autósiskola ügyvezetője. – Így a gyerekek már megkaphatnák azokat az alapokat, amire később építeni lehetne. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában