Turizmus

2024.08.06. 19:30

Közép-Európa ismét a Balatonon randizik

Kevesebb a német, viszont egyre több a lengyel, cseh, valamint szlovák turista a Balatonnál. A zenés rendezvényeken is egyre több kelet-európai turistával találkozhat az ember – erről számoltak be vendéglátók.

Koszorus Rita

Külföldiek a Balaton Soundon

Fotó: Németh Levente

A Balaton Soundon lobogó cseh zászló egyáltalán nem volt különleges látvány a fesztivál idején. Több cseh turistával beszélgettünk mi is a Soundon, akik örömmel vették az irányt Magyarország felé. 
Valamennyien azt mondták: a Sound mellett az országra és a Balatonra is nagyon kíváncsiak voltak.

– Csehországból jöttünk, most vagyunk itt először Magyarországon, de szerettünk volna már régóta eljönni ide, mert a Balaton csodálatos. Úgy terveztük, hogy egy szűk hétig – szerdától keddig – maradunk, tehát ez egy hosszabb balatoni nyaralás lett számunkra

 – mondta akkor Yulia, aki barátaival érkezett Zamárdiba. 

Balaton Sound, Zamárdi, fesztivál
Fotó: Németh Levente

Hasonló várakozással érkezett a Balatonhoz az a házaspár is, akikkel a hétvégén Balatonbogláron, egy zenés rendezvényen, borkóstolás közben beszéltünk. A szlovák férj és a cseh feleség azt mondta: most vannak először a Balatonnál, de eddig nagyon tetszik nekik. 

– Matusnak, a férjemnek most van a születésnapja, és mivel úgyis szerettünk volna új országokat megismerni, idejöttünk. Magyarország közel van, nem kellett messzire utazni – mondta Michaela. 

Újra kezdik felfedezni a Balatont az európai turisták

A balatoni szolgáltatóktól tudjuk: egyre gyakrabban szolgálnak ki kelet-európai vendégeket.
– Nálam a magyar vendég a ritka, többségében külföldiek foglalnak szállást: németek, de inkább szlovákok, csehek és lengyelek – mondta Lajos Beáta, balatonlellei magánszálláshely-kiadó. Hozzátette: korábban is előfordult egy-két lengyel vagy cseh vendég, de tavaly óta tömegesen érkeznek a városba. – Azt mondják, azért, mert nem akarnak kicsi gyerekekkel messzire utazni, vagy éppen a gyerekek nem szeretik a sós vizet – tette hozzá.  
 

Dániából és Svédországból is érkeztek Fonyódra 


Gyakorta hallani lengyel szót a fonyódi kikötőben is, és nem ritkák itt sem a cseh vagy a szlovák vendégek.
– Rajtuk kívül megfordulnak nálunk balti államokból – Dániából és Svédországból – érkezők is – mondta Torma János, a fonyódi Fapipa Étterem tulajdonosa. – S nem csak egy-két látogató, hanem több család járt már nálunk ezen a nyáron Skandináviából. Nálunk a német és az osztrák vendég is jellemző, magyarból viszont idén kevesebb van. Úgy látom, hogy az áruházakban van forgalom, de esténként inkább grilleznek és kevésbé jönnek étterembe a magyarok. Külföldi kollégáktól tudom, hogy más országokban is hasonló a helyzet, igyekeznek spórolni a turisták az étkezésen – tette hozzá. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában