Haladás

2024.09.11. 10:30

Lecserélik a 18 évest, új falubuszt vehetnek

Hosszú várakozás után végre hamarosan lecserélhetik a 18 éves, sok kilométert látott falubuszt Bőszénfán.

Marosi Gábor

 Az önkormányzat a napokban kapta meg a Magyar Államkincstártól a támogatói okiratot arról, hogy a Magyar Falu Program keretében egy forint híján, 18 millió forint támogatáshoz jutott hozzá, amit a jármű beszerzésére fordíthatnak. 
Nyitrai István, a település polgármestere elmondta, ezzel egy négyéves procedúra zárult le. Ugyanis az elmúlt években többször is pályáztak, hogy tudjanak falubuszt venni, de eddig minden alkalommal elutasították az erre vonatkozó kérelmüket, pályázataik nem voltak sikeresek. 
– Az ötödik sikertelen pályázat után levelet írtam Gyopáros Alpár kormánybiztosnak, hogy nagy szükségünk lenne az új falubuszra, mert a jelenlegi már csaknem 400 ezer kilométert futott, és a karbantartása is rengeteg költséget felemészt – mondta Nyitrai István. – A kormánybiztos válaszában azt közölte, ha lesz még forrás hasonló beszerzésre, akkor mindenképpen megvizsgálják a kérelmünket. Kiderült, hogy szerencsére maradt pénz a programban, ezért elnyerhettük a támogatást – tette hozzá a polgármester. 
A tervek szerint egy 17 személyes, Ford típusú kisbuszt vásárol majd az önkormányzat. Télen még vélhetően nem fogja Somogy útjait róni, hiszen az új szériás járművet csak novemberben kezdik el gyártani, ezért a falubusz legkorábban jövő év májusától szolgálhatja a településen élőket. 
– Nagy öröm számomra ciklusom végére az, hogy új busszal gazdagodik a település, mert az aktív pályafutásomat október elsején befejezem a önkormányzatnál – tette hozzá Nyitrai István. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában