Távlatok

A kaposdadai völgy világhírű lovasíjászától, Kassai Lajostól a közelmúltban megkérdezték: elégedett ember-e. Azt felelte: nem; boldog, mert ha az ember szereti, amiből él, és azt, akivel él, akkor boldog. Aki ismeri Kassai mestert, az tudja: világ életében égett a munka a keze alatt, s mindent elkövetett azért, hogy birodalma, s vele együtt a lovasíjászat nemzetközileg ismertté váljon. Tehetsége tette lehetővé, hogy szárnyaljon, de mindeközben folyamatosan dolgozott-dolgozik a sikerért; több kontinensen oktat, neveli a következő lovasíjász-nemzedéket, miközben karakán megnyilvánulásaival próbálja kijózanítani e nemzet aberrált „megmondóembereit”.

Mindenki a maga adottsága, képzettsége, lehetősége és üteme szerint szervezi az életét. Az, aki önállóan, vagy segítséggel megtalálta igazodási pontját, s vérében az alkotás-alakítás öröme, és van lehetősége a munkára, az jól érzi magát a bőrében. Mint ahogy azok az értelmi fogyatékossággal élő személyek is, akik a kaposvári Gyöngyfa Napközi Otthonban leltek rá közösségükre, munkájukra és a boldogságukra. Évek óta készítik tetszetős és kelendő portékáikat, foggal-körömmel ragaszkodva e lehetőséghez. Így vannak ezzel a kéthelyi Remény, a berzencei Szeretet és a segesdi Gondviselés Integrált Szociális Intézmény értelmi sérült lakói is, akiknek távlatokat és bevételt jelentenek a fejlesztőfoglalkozások. Az alkotás lázába, nagy örömmel készülnek a gyertyák, a mázas cserepek és a különféle textil használati tárgyak vagy a rongyszőnyegek, de a dossziéhajtogatás, az iratkapocs-gyártás monotonitását is feledteti a hasznosság elve, a folyamatos munka, amely a boldogság mellett ugyancsak fontos identitás-erősítő tényező. Hogy vannak, akik nem így látják? Lehet, ám reménykedjünk, hogy egyszer lekerül majd szemükről a hályog.