Visszatekintő

3 órája

Nem Ferdinánd volt az első: egy teljes gulyának veszett nyoma Ráksiban

Az elmúlt napokban nagy érdeklődés követte Ferdinánd, a tenyészbika történetét, miután a jószág megszökött a KÁN Egyetemi Napokról még a rendezvény előtt. Nem a bika volt az első eltűnt szarvasmarha Somogyban.

Ferdinándot az egyetemtől nem messze, a város és naperőmű közötti mezőgazdasági területen találták meg. A 650 kilogrammos Angus tenyészbikára egy toponári kutyasétáltató lett figyelmes. A bika végül három nyugtatólövedék után kábult el, így szállították somogyudvarhelyi otthonába. Nem ez volt az első eset, hogy keresés indult eltűnt, vagy elszökött marha után.

bika, szürkemarha, gulya
A most elszökött bika előtt szürkemarha-gulya is eltűnt Ráksiban. Fotó. Lang Róbert

2009 szeptemberében portálunk is beszámolt róla, hogy a mai ráksi piac mellett területről 17 szürkemarhának veszett nyoma. Fónai Tibor tulajdonos akkor mindent megtett, hogy megkerüljenek szeretett jószágai, ám a 17-ből mindössze egy marha került elő.

Egy somodori gazda fogta be az egyetlen állatot, ami előkerült a gulyából. Egy borjú maradt még Ráksiban akkor, őt cumisüveggel felneveltük – emlékezett vissza Fónai Tibor, aki azóta is tart marhát. A ráksi gazda a 2009-es eset után vett egy bikát, és jelenleg három szürkemarhát tart a termelői piac mellett.

Korábbi cikkünkben felmerült az is, hogy nem maguktól szöktek el a marhák, hanem meghajtották őket, amitől megvadultak, széttaposták a villanypásztort, és kiszabadultak. Erre azóta sem derült fény.

– A gulya eltűnése nagy trauma volt nekem akkoriban, a keresés mellett nem kezdtem el nyomozni azután hogyan szökhettek meg – árulta el Fónai Tibor.

A bika és a gulya nyomára is a levegőből próbáltak rálelni

Repülővel is keresték a gulyát, de nem akadtak a szürkemarhák nyomára.
Kaposújlakon repült egy barátom akkoriban, őt kértem meg, hogy nézzük körbe a környéken a levegőből. Mi Ráksi körzetében keresgéltünk, de egészen Várdáig eljutott az egyik marha. Egy rendőr telefonált nekem éjszaka, aki az út mellett legelészve vette észre a jószágot – mesélte Fónai Tibor.

Akkoriban felmerült az is, hogy esetleg kilőtték a gulya egy részét, ám ezt senki nem erősítette meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában